Magyar foci

Saját kérésére szerződést bontott az ötszörös bajnok játékos és a Fradi

fradi.hu
fradi.hu

Sigér Dávid arra kérte a Ferencváros vezetőit, hogy bontsák fel a nyáron lejáró szerződését. A magyar sportsajtóban csütörtökön nap közben jelent meg a hír, majd nem sokkal később a klub hivatalosan is közölte, hogy a 33 éves, 14-szeres magyar válogatott középpályás kérésének eleget tesz.

Sigér 2018-ban, az akkor kieső Balmazújvárostól érkezett a Fradihoz, ahol alapemberré vált, a válogatottba is beverekedte magát. 2021 nyarán keresztszalag-szakadást szenvedett, de felépülése után is rendre ott volt a csapatban, Dejan Stankovic ősszel még úgy beszélt róla, mint igazi vezérről, aki meghosszabbított keze a pályán. A szezonban 23 mérkőzésen is pályára lépett, de az NB I utolsó öt őszi bajnokiját végigpadozta, és a felkészülési mérkőzéseken is csak percek jutottak neki.

Sigér 145 mérkőzésen 15 gólig és 10 gólpasszig jutott a Ferencvárosban, öt bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert a csapattal, valamint szerepelt a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és legutóbb a Konferencia Liga csoportkörében is.

Kapcsolódó
Ezek vezethettek oda, hogy Kuznyecovot napokkal az idei első meccs előtt kirúgta a Diósgyőr
Szergej Kuznyecovnak 2026 nyaráig szóló szerződése volt a DVTK-nál, mégis megváltak tőle.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik