Magyar foci

Bognár: A Fradi-játékosok nem nagyon tudják elviselni, hogy az ellenfél vezet

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A Paksi FC vasárnap este 3-2-re legyőzte a Ferencvárost az NB I aktuális fordulójának rangadóján, amivel bebiztosította őszi első helyét a tabellán.

Lefújás után Dibusz Dénes azt mondta, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie, ugyanakkor gratulál a Paksnak, mert megérdemelte a sikert. A hazai csapat edzője, Bognár György minden bizonnyal egyetértett a válogatott kapussal, mert úgy nyilatkozott, nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna a csapata.

„Abszolút reális volt a győzelmünk, szerintem lehetett volna nagyobb arányú is, mondjuk akár két góllal is nyerhettünk volna. Voltak időszakok, amikor a Fradi beszorított, és nem tudtuk elöl megtartani a labdát, ez hiba volt azért a mi szempontunkból. Azt gondolom, hogy a játékkép alapján jobbak is voltunk.

A feszültségnek az volt az oka, hogy a Fradi-játékosok jó játékosok, egyénileg kiváló játékosok, de nem nagyon tudják elviselni, hogy az ellenfél vezet, és esetleg jobban is játszik

– mondta az M4 Sport kamerája elé állva Bognár, aki egyáltalán nem is foglalkozott azzal, hogy augusztusban 6-1-re nyert az FTC ellenük.

„A Paks 20 éve bizonyítja azt, hogy helye van a magyar futballban magyar játékosokkal. Nagyon sok kallódó magyar játékos van, és nem jobbak azok a külföldiek, akik számtalan helyen játszanak. Én azt gondolom, hogy a Paks a legjobb bizonyítéka ennek – zárta gondolatait Bognár.

A paksiak Székesfehérváron fejezik be a 2023-as tétmeccsek sorát, míg a Ferencváros csütörtökön a Fiorentina ellen küzd a tavaszi európai Konferencia Liga-szereplésért, az NB I-es szezont pedig hazai pályán fejezi be a ZTE ellen.

Kapcsolódó
Varga Barnabás visszatért, de így sem lesz már év végén első helyen a Fradi
A Ferencváros közvetlen riválisa ellen játszott, de tíz emberrel fejezte be a Paks elleni találkozót.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik