Nemzetközi foci

Négy évre szerződtették, de tíz hónap után már el is küldték a válogatott edzőjét

KARIM JAAFAR / AFP
KARIM JAAFAR / AFP

Egy hónappal a hazai rendezésű Ázsia Kupa rajtja előtt távozott posztjáról Carlos Queiroz, a katari labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A portugál szakembert februárban nevezték ki a posztra és négy évig érvényes szerződést írt alá. Pontos indoklás nem olvasható arról, miért döntöttek a szerződés megszüntetése mellett, de Queirozt többen is kritizálták, amiért nagyon védekező stílusú futballt kér a csapatától, valamint azt is a szemére vetik, hogy a fiatalokat sem építi be a válogatottba. Az igazi kérdés, hogy ha valóban ez a váltás oka, akkor miért nevezték ki egyáltalán a szakembert, aki korábban a portugál válogatott élén is pontosan ugyanezt csinálta.

Utódja a spanyol Marquez Lopez lett, aki a katari al-Vakra csapatának kispadját cseréli a szövetségi kapitányi posztra, így képben van a katari ligával és játékosokkal is. Az Ázsia Kupára január 12. és február 10. között kerül sor, Katar a házigazda és egyben címvédő is.

Kapcsolódó
Pelé egykori klubja története során először esett ki az élvonalból
A szurkolók dühe lecsapott a pályára, majd az utcákra is.
Olvasói sztorik