Élő Magyar foci

Harcos meccsen nem bírt a csehekkel a válogatott

Adrián Zoltán /24.hu
Adrián Zoltán /24.hu
Sorozatban nyolcadik mérkőzésén is veretlen maradt a magyar labdarúgó-válogatott, amely hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott Csehországgal. A felkészülési meccs góljait Sallai Roland és Václáv Jurecka lőtte.

A mérkőzés elején mindkét csapat ígéretes akciókat vezetett, a védelmek azonban többnyire állták a sarat, az egyetlen kivételt Sallai ziccere jelentette, de a Freiburg támadója a cseh kapusba lőtt.

A játékrész második felében is kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, de valamelyest többet volt a labda a magyar csapatnál, amely veszélyesebb is volt ebben a periódusban, azonban nem sikerült előnybe kerülni, mert egy ízben a cseh hálóőr hatalmasat vetődve kivédte Szalai Attila bombáját, míg Sallai próbálkozása célt tévesztett, írta az MTI.

Adrián Zoltán / 24.hu

Térfélcserét követően aktívabban kezdtek a vendégek, mégis a magyarok szereztek vezetést: az 52. percben egy gyors bedobás után Varga lekészítette a labdát Kerkeznek, aki bal oldalról remekül tekert középre, ahol a védőjét megelőző Sallai hat méterről a jobb felső sarokba bombázott (1-0).

A közel telt házas közönség öröme azonban nem tartott sokáig, mert 11 perc múlva Lang röviden fejelt haza, Dibusz kimozdult a kapujából, de Chytil megelőzte a ferencvárosi hálóőrt és lekészítette a labdát Jureckának, aki tíz méterről nem is hibázta el az üres kaput (1-1).

Adrián Zoltán / 24.hu Szoboszlai szabadrúgásaiból ezúttal nem született gól

Az egyenlítés után a legnagyobb lehetőséget Szoboszlai Dominik 17 méteres szabadrúgása jelentette, azonban a Liverpool sztárja nem találta el a bal felső sarkot. Még Kerkeznek volt egy ígéretes próbálkozása, amely az oldalhálóban kötött ki.

A vége 1-1 lett, a magyar válogatott megőrizte idei veretlenségét, és immáron sorozatban nyolcadik mérkőzésén nem kapott ki.

A válogatott legközelebb október 14-én a szerb csapatot fogadja az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, amelynek G csoportjában tíz ponttal az élen áll.

Felkészülési mérkőzés

Magyarország – Csehország 1-1  (0-0)
Puskás Aréna
v.: Igor Pajac (horvát)
Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán (Fiola, 60.), Szalai A. – Nego (Kata, 85.), Kalmár (Nagy Á., a szünetben), Styles (Horváth K., 72.), Kerkez – Sallai (Csoboth, 85.), Szoboszlai – Varga B.
Csehország: Stanek – Zima, Brabec (Holes, 58.), Stronati – Masopust (Provod, 58.), Soucek, M. Sadilek (L. Sadilek, 83.), Zeleny – Jurecka (Cerny, 72.), Chytil (Lingr, 72.), Hlozek (Kuchta, 83.)
gól: Sallai (52.), illetve Jurecka (63.)
sárga lap: Kalmár (21.), Orbán (51.), Sallai (56.), Kerkez (94.), illetve Sadilek (77.), Provod (86.), Kuchta (87.)

Kapcsolódó
Sallai Roland: Összességében nagyon sok hibával játszottunk
Rossi szerint van még min javítani, Szalai Attila szerint nem lehetnek teljesen elégedettek.

Továbbra is veretlen idén a magyar válogatott

Sok csere és sárga lap mellett két gól született a Magyarország-Csehország felkészülési mérkőzésen: az 52. percben Sallai Roland szerzett vezetést, ezt tizenegy perccel később Václáv Jurecka kiegyenlítette, beállítva az 1-1-es végeredményt. A magyar válogatott idén még veretlen, és sorozatban nyolcadik mérkőzésén nem kapott ki.

Elhárult a veszély

Cerny szöglete még okozhatott volna gondot, de Soucek lábáról a léc fölé pattant a labda.

Csere-bere

Negót Kata, Sallait Csoboth váltotta.

A cseheknél lement Michal Sadilek és Hlozek, bejött Lukas Sailek és Kuchta.

Kerkez elvállalta

Szoboszlai távoli lövése lepattant a védőkről, Kerkez kapásból, balla tüzelt, de csak az oldalhálót rezegtette meg.

Ez sem akadt be

Soucek ellökte Szoboszlait a a 16-os előtt, a liverpooli légiós kinézte magának a bal felső sarkot, de ezúttal is elvétette a célt.

Jó néhány csere

Styles helyére az újonc Horváth Krisztofer érkezett, a másik oldalon Jureckát Cerny, Chytilt Lingr váltotta.

Jurecka 1-1

Egy előrevágott labdát Lang megpróbált hazafejelni, de elvétette, Cyhil lecsapott rá, elfejelte a kifutó Dibusz mellett, így Jureckának nem okozott gondot az üres kapuba találnia (1-1).

Adrián Zoltán / 24.hu

Cserék

Cseréltek a csehek: Masopust és Brabec le, Provod és Holes be.

Sallai 1-0

Itt a vezetés, egy gyors bedobás után Kerkez középre tett labdáját Sallai közelről bombázta a hálóba (1-0).

Folytatódott

Csere nem történt, lássuk, lesz-e gól a mősodik félidőben.

Félidő

Nem hosszabbított a játékvezető, gól nincs, szusszanjunk!

Kalmár megpróbálta

Szoboszlai lövésre kínálta fel a szögletet, Kalmár azonban nem találta el jól labdát, amely még így is veszélyesen pattant, de Sallai az ötösön csak vállal tudott beleérni.

Mekkora bomba!

Húú, mocsida löket volt! Szalai Attila távolról bombázott, Stanek nagyot védett a jobb felső saroknál.

Szoboszlai-szabadrúgás

Brabec szabálytalankodott Stylesszal, a szabadrúgást Szoboszlai a kapu fölé bombázta.

Első sárga

Lang szabálytalankodott, a bíró sípolt, mire Kalmár rálegyintett – sárga lap.

Kiegyenlítetten

Kiegyenlítetté vált a mérkőzés, a kezdeti magyar rohamok után kiszabadult saját térfeléről a cseh válogatott.

Első nagy magyar helyzet

Varga lekészített labdájával Sallai került helyzetbe, de az ötös sarkáról megeresztett lövését a cseh kapus védte.

Harcos kezdés

Agresszívabban kezdett a magyar csapat, előbb Varga beadását bólintotta ki Sallai elől Stronati, majd Szoboszlai csaphatott volna le egy labdára, de a kapus felszabadított.

Olvasói sztorik