Futsal

Idén még nem realitás a bajnoki cím

A veszprémi Reveland Zoltán viszont jelezte, amíg van esélyük, addig az aranyéremért harcolnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Másodszor is legyőzte a teremlabdarúgó NB I alapszakaszában a bajnoki címvédő Berettyóújfalut a Veszprém. Hétfő este 2-1-re nyert hazai pályán Madarász János vezetőedző együttese, így nagy lépést tett afelé, hogy a dobogón várja a rájátszást. A veszprémiek két körrel az alapszakasz vége előtt a harmadik helyen állnak a tabellán a magabiztosan éllovas Rába ETO, és a második, ugyanúgy 35 pontot gyűjtő Aramis mögött.

A hétfői sikerrel lépéselőnybe került a bajnokkal szemben a Veszprém. A győzelemből a csapat válogatott kapusa, Reveland Zoltán nagy bravúrokkal vette ki a részét. A rutinos hálóőr a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, nem volt több dolga, mint egy átlagos felsőházi meccsen, de tény, sokkal több ziccert kellett hárítania.

– Úgy tűnik nem csak fellángolás volt a tavalyi jó szereplés, hiszen idén is az élmezőnyben szerepelnek, ráadásul a bajnok Berettyót kétszer is legyőzték…
– Látható a folyamatos fejlődés a csapatunkon, az eredmények is ezt mutatják. Nem a véletlen műve, hogy az élmezőnyben szerepelünk. Számolni kell velünk a bajnoki címért folytatott harcban is – értékelte az eddigi szezont Reveland Zoltán.

– Kijelenthető, hogy a bajnoki cím a cél Veszprémben?
– Talán idén ez még nem reális elvárás a csapattal szemben, de amíg van esélyünk az első helyre, addig harcolunk érte. Úgy gondolom, minden csapat úgy vág neki az idénynek, hogy meg akarja nyerni a bajnokságot, mi sem vagyunk ezzel másképp.

– A meccs embere lett hétfőn. Mennyivel volt több dolga, mint egy átlagos rangadón?
– A kapusedzőnk mindig vezet statisztikát, így volt ez hétfőn is. Átlagos mennyiségű lövés jött a Berettyóújfalutól is, a különbség volt, hogy jóval több ziccert kellett hárítanom. Szerencsére már a meccs elején sikerült elkapnom a ritmust, így jól ment a védés.

– Volt ünneplés a meccs után?
– Nem nagyon ünnepeltük meg a győzelmet. Egy jóízűt vacsoráztunk a vendégekkel közösen, ennyi volt az ünneplés. Mostantól pedig már a következő feladatra koncentrál mindenki.

– Balázs Zoltán sajnálatos sérülése miatt kapusgondokkal küzd a nemzeti csapat. Felvetődött önben, hogy esetleg ismét megnyílhat az esély a válogatottságra?
– Már nem nagyon gondolok erre. Az elmúlt másfél-két évben az volt a célom, hogy visszakerüljek a nemzeti csapatba. Voltak is tapogatózó beszélgetések, de végül nem tudtam vállalni. A mostani szezont én is sérülten játszom végig, a térdem és a sarkam sincs teljesen rendben, mellette a munkahelyem miatt sem igen tudnám vállalni a válogatottságot. Szívesen mennék, de nem biztos, hogy én lennék a legjobb megoldás, inkább jöjjenek a fiatalok.

– Az alapszakaszból már csak két meccs van hátra, és úgy tűnik, nemigen végeznek a harmadik helynél rosszabb pozícióban. Mi a cél a hátralevő fordulókban?
– Ha az utolsó két meccsünket megnyerjük, akkor biztosan megelőzzük a Berettyóújfalut. Az Aramis az utolsó fordulóban a Győrrel találkozik idegenben, ha jön a papírforma, akkor őket is magunk mögé utasíthatjuk. A második helyre is odaérhetünk. Annak viszont nem igazán van nagy jelentősége a rájátszásban, hogy a második vagy a harmadik helyen jutunk tovább, hiszen a két helyezés között mindössze egy pont lesz a különbség, ami egy győzelemmel könnyen ledolgozható.

Reveland nyerte meg a meccset

A találkozó után a két szakvezető egyaránt a 34 éves kapust emelte ki. A vehirsport.hu portálon Madarász János, a veszprémiek vezetőedzője kijelentette, Reveland Zoltán tartotta a lelket csapatában, míg a berettyói Turzó József egyenesen az ellenfél kapusát látta a vereség okának.

Madarász János, Veszprém: – Gratulálok mindkét csapatnak, szenzációs estét szereztünk a szurkolóknak. Magas színvonalú mérkőzést játszottunk. Noha a játék minőségében a Berettyó még mindig előttünk jár, akarattal és koncentrációval kompenzálni tudtuk ezt. Nem szokásom egyvalakit kiemelni, mert ez csapatjáték, de nem mehetek el szó nélkül Reveland teljesítménye mellett, aki fantasztikus védéseivel végig tartotta a lelket a társakban.

Turzó József, Berettyóújfalu: – Remek mérkőzést játszottunk. A saját csapatom teljesítményével sem lehetek elégedetlen, de ezt a játékot gólra játsszák. Ki kell emelnem Revelandot, aki remekül védett, neki köszönhetően maradtunk alul.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik