Magyar foci

Pontlevonás miatt nem bajnok még a Fradit legyőző NB III-as csapat

kecskemetite.hu
kecskemetite.hu

Négy pontot levont az NB III Közép csoportjában szereplő Iváncsa KSE-től a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Kecskemét tartalékcsapatának legyőzésével ötpontos előnyre tett szert a Magyar Kupából a Ferencvárost kiejtő klub, ám a büntetőpontokkal ismét szoros lett a bajnokság. Annál is inkább, mivel május 14-én éppen a második helyezett Hódmezővásárhely ellen játszik majd az Iváncsa.

„Az MLSZ 4 pont levonással sújtotta a csapatunkat, még egyetlen egységet szükségeltetik elérnünk annak érdekében, hogy hivatalosan is bajnoknak mondhassuk magunkat. A pontlevonás ténye igencsak aggályosnak mondható, azonban ennek megvitatása nem ezen poszt reszortja.

A következő fordulóban amolyan bajnoki döntő keretein belül, a második helyezett Hódmezővásárhely együttese ellen biztosíthatjuk be a végső elsőséget

– írja hivatalos honlapján a harmadosztályú csapat.

A problémát a Balassagyarmat elleni meccs okozta, amely csapat visszalépett az NB III-as szezontól. Az eredmény emiatt törlődött, az iváncsaiak pedig azt hitték, a sárga lap is törlődött. Mivel azonban ez nem így történt, négy pontot bukott a listavezető.

A Hódmezővásárhely dolgát egyébként az is nehezíti, hogy az Iváncsa elleni találkozó lesz az utolsó mérkőzése, míg a listavezető pályára lép Dabason is, vagyis több pontot szerezhet.

Olvasói sztorik