Futsal

Kiütéssel búcsúzott a Győr

A Rába ETO 7-2-es győzelmet aratott az Eindhoven ellen az UEFA Futsal Cup elitkörében.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Tét nélkül lépett pályára a Rába ETO csapata az UEFA Futsal Cup elitkörének utolsó fordulójában. Az ellenfél a Győrhöz hasonlóan nulla pontos holland Eindhoven volt.

Remekül kezdtek a magyarok: már az első percekben is folyamatos nyomás alá helyezték a hollandok kapuját. Az első gólra azonban nyolc percet kellett várni, ekkor Dróth volt eredményes (0-1). Alig negyven másodpercen belül duplázott a válogatott játékos (0-2), sőt a kilencedik perc végére már három állt a saját, illetve a Győr neve mellett (0-3). A három gól hidegzuhanyként hatott az ellenfélre, és a 12. percben Alvarito góljával már négyet számolt ellenfelére az ETO (0-4). A hollandok az imánt gól utáni sokkból sem tértek magukhoz, melyet Bognár használt ki a 13. percben (0-5).

A játékrész második felében Balázs Zoltánra is szükség volt egy-két alkalommal, de a magyar válogatott hálóőre sokkal jobb napot fogott ki, mint a másik gólvonalon álló kollégája, így kapott gól nélkül hozta le az első játékrészt a Rába.

A második félidő ötödik percében kiállította a játékvezető a holland kapust, mely után a Győr újabb gólt szerzett, Carlitos révén (0-6). A 28. percben aztán szépített az ellenfél, Van Den Akker járt túl Balázs Zoltán eszén (1-6). Egy perccel később Fábio Aguilar válaszolt a találatra (1-7). Visszavettek a tempóból a csapatok, a Győr becsülettel kihajtotta magát a torna során. Még a végén újabb góllal kozmetikázott az eredményen az Eindhoven, El Attabi révén, így 7-2-re diadalmaskodott a Rába ETO, és egy győzelemmel zárta a elitcsoportot.

UEFA Futsal Cup, elitkör, 3. forduló

Eindhoven (holland) – Rába ETO 2-7 (0-5)

Almada. Játékvezetők: Birkett (angol), Lemal (belga)

Eindhoven: Grimmelius – Zerouali, ter Linden, Bali, El Attabi. Cserék: Kapteijn, Van Den Akker, Adem Kocak, Kuylaars. Edző: David Madrid Sáanchez. Edző: Carmelo Nieddu

Győr:Balázs Z. – Alvarito, Carlitos, Püspök, Fabio Aguilar. Cserék: Matkovics, Peczák, Lódi, Harnisch, Juanra, Dróth, Bognár.

Gólszerzők: Van Den Akker (28.), El Attabi (39.), illetve Dróth (8., 9., 9.), Alvarito (12.), Bognár (13.), Carlitos (26.), Fábio Aguilar (29.)

További eredmény: Araz Naxcivan (azerbajdzsáni) – Sporting (portugál) 6-3

A végeredmény: 1. Araz 9 pont, 2. Sporting 6 pont, 3. Rába ETO 3 pont, 4. Eindhoven 0 pont

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik