Futsal

Csütörtökön kezd a Rába ETO

A győriek a négyes döntőbe kerülésért játszanak az UEFA Futsal Cup elitkörében, Lisszabonban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A magyar teremlabdarúgó bajnokcsapat hibátlanul jutott tovább az UEFA Futsal Cup elitkörébe, ahol portugál, holland és azeri rivális ellen próbálja meg kiharcolni a négyes döntőbe jutást. A négycsapatos minitornát Lisszabonban rendezik, a mérkőzéseket a Sport TV élőben közvetíti.

A győriek sorsolása szerencsésnek mondható, ugyanis elkerülték a legerősebb riválisokat, a korábbi két győztest, a spanyol FC Barcelonát, és a kazah Kairat Almaty-t, illetve a kétszeres második helyezett orosz Dinamo Moszkvát. A lisszaboni tornán a portugál Sporting, a holland CF Eindhoven, valamint az azeri Araz Naxcivan lesz az ETO ellenfele. A négyes döntőbe egyedül a csoport első helyezettje kerül be.

A magyarok csütörtökön a portugálokkal kezdenek, másnap az azeri rivális következik, vasárnap pedig a hollandok ellen zárul a sorozat.

– Az első mérkőzés nagyon fontos és egyben nehéz lesz mindkét csapat számára, hiszen egyik fél sem tudja, hogy pontosan mire számíthat a másiktól – mondta Harnisch Ákos, a győriek válogatott játékosa az MLSZ honlapján. – Mindenképpen szeretnénk jó meccset játszani, meglátjuk, mennyire valósulnak meg az elképzeléseink. Nehéz feladat vár ránk, mert nagyon jó ellenfeleink vannak, különösen az azeri csapatot tartom erősnek, több tehetséges brazil játékosuk is van. Ettől függetlenül mi magunkkal szeretnénk törődni, mindent megteszünk azért, hogy az Eindhoven elleni meccsig meglegyen az esélyünk a továbbjutásra. Szerintem mindhárom meccs egyformán nehéz lesz, itt már nincs rossz csapat. A realitás az, hogy a Sporting és az Araz harcol majd a továbbjutásért, de megpróbálunk beleszólni ebbe a párharcba, és meglepetést okozni.

UEFA Futsal Cup, elitkör, Lisszabon

November 21. csütörtök

19 óra: Araz Naxcivan (azerbajdzsáni) – Eindhoven (holland)

21.30: Sporting (portugál) – Rába ETO (TV: Sport2)

November 22. péntek

19 óra: Rába ETO – Araz Naxcivan (TV: Sport1)

21.30: Sporting – Eindhoven

November 24. vasárnap

15.30: Eindhoven – Rába ETO (TV: Sport2)

18 óra: Araz Naxcivan – Sporting

Olvasói sztorik