Nemzetközi foci

„A legfontosabb, hogy ne gondoljuk azt, hogy ez csak másokkal történhet meg” – már a BL-visszatérésre készül a hererákból felépült csatár

BERND THISSEN / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
BERND THISSEN / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Erling Haaland Manchesterbe igazolása után a Borussia Dortmund vezetősége gyorsan cselekedett, és 31 millió euróért leigazolta az Ajax csatárát, Sébastien Hallert. Az elefántcsontparti játékos mindössze két hete volt a Dortmund játékosa, amikor az egyik edzésen rosszul érezte magát, és az állapota napokig nem javult. Haller először sérvre gyanakodott, de az orvosi vizsgálat után ennél sokkal rosszabb hírt kapott.

Azt mondta az orvos, hogy tumort találták. Nem volt teljesen világos, mire gondol, ezért visszakérdeztem: mármint rákos vagyok? Igen, válaszolta az orvos. Akkor nevezzük a nevén, mondtam neki

– nyilatkozta a focista a BBC-nek.

A diagnózis után egyből a feleségét, Priscillát hívta, aki három gyerekükkel nyaralt épp.

„Nem volt idő érzelegni. Ülj le kérlek, valami fontosat kell közölnöm, mondtam neki. Erről szól egy házasság, mindent meg kell osztani egymással, egyszerűen nem fér bele, hogy néhány húzósabb témát elhallgassunk. (…) Ahogy elkezdődött a kemoterápia, úgy voltam vele, nincs időm a rossz dolgokon gondolkodni, mert a gyerekeknek szükségük van rám. Mindegy, mi történt, azt kell mutatnod nekik, hogy minden rendben”.

A 28 éves Haller azt mondta, nehéz volt kezelnie, hogy minden figyelem ráirányult, miközben a szerettei is nagyon szenvedtek a betegsége miatt. Bár időnként nagyon szenvedett, abban biztos volt, hogy vissza fog térni, és sokat jelentett neki az a támogatás, amit a Dortmundtól kapott.

„Rengeteget tettek értem, mindezt úgy, hogy még egyetlen percet sem játszottam a csapatban. A második műtét után minden kicsit nehezebb volt, de tudtam, hogy nemsokára ismét ott leszek a pályán”.

És tényleg ott van, a visszatérése óta ötször szerepelt a Dortmundban, és már van gólja, valamint gólpassza is.

No meg egy üzenete is, amit érdemes megfogadni: „A legfontosabb dolog, hogy ne gondoljuk azt, hogy ez csak másokkal történhet meg. Hét hónapig én is egyike voltam ezeknek a másoknak, pedig előtte fitt voltam, és jól éreztem magam. Nem szabad szégyellni a szűrővizsgálatokat, mert életeket menthet, és nemcsak magunk miatt fontos, hanem a családunk és a barátaink miatt is”.

A Dortmund, amely a harmadik helyen áll a Bundesligában, szerdán a Chelsea-t fogadja a BL nyolcaddöntőjének első meccsén.

Olvasói sztorik