Nemzetközi foci

Argentína megnyugodhat, már a vb előtt visszatérhet a sérülékeny klasszis

JACK GUEZ / AFP
JACK GUEZ / AFP

Ángel Di Maríát nagy reményekkel szerződtette a Juventus, és az argentin szélső eddig nem is okozott csalódást –  már amikor épp játszani tudott. Hét tétmeccsen eddig egy gól és négy gólpassz Di María mérlege, hat találkozót viszont sérülés, illetve eltiltás miatt ki kellett hagynia.

A Juve keddi, izraeli BL-meccsén az első félidő közepén kért cserét a 34 éves játékos, és a hiányát meg is érezte a csapat, amely 2-0-ra kikapott a Maccabi Haifától.

Di María csütörtökön esett át az orvosi vizsgálaton, amely során kiderült, hogy combizomsérülése miatt nagyjából 20 napot kell kihagynia. 

A Juvénál most abban bíznak, hogy november 2-án, a PSG elleni torinói BL-meccsen, vagy az ezt követő Inter elleni rangadón már bevethető lesz az argentin klasszis. Akinek a vb-szereplése nem került veszélybe a mostani sérülés miatt.

A Juventus a BL-ben két körrel a vége előtt három pontjával csak a harmadik helyen áll a csoportban, a Serie A-ban pedig kilenc forduló után a nyolcadik, hátránya tíz pont az éllovas, a BL-ben a nyolcaddöntőt már kiharcoló Napoli mögött.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik