Nemzetközi foci bajnokok ligája

Újabb pofon a Juventusnak, váratlan vereséget szenvedett a BL-ben

JACK GUEZ / AFP
JACK GUEZ / AFP

A Juventus labdarúgócsapata meglepetésre 2-0-ra kikapott a z izraeli Maccabi Haifa vendégeként a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában.

A hazai csapat hőse Omer Atzili volt, aki már a 7. percben vezetést szerzett fejjel.

Az első félidő vége előtt néhány perccel megint az izraeli középpályás villant, ezúttal egy ellentámadás végén lőtte ki váratlanul a bal fölső sarkot.

Ezután a Juve próbált mindent elkövetni az egyenlítésért, de még a szépítés sem jött össze, ráadásul Arkadiusz Miliket is le kellett cserélni sérülés miatt. Eközben a Manchester City gól nélküli döntetlent játszott az FC Koppenhága vendégeként. Ezen a mérkőzésen Rijad Mahrez a 25. percben tizenegyest hibázott, majd Sergio Gómez öt perccel később tiszta gólhelyzetben lerántotta Hakon Arnar Haraldssont, így tíz emberrel fejezte be a meccset.

Ezzel a dánok nem kaptak még gólt hazai pályán – igaz, nem is rúgtak még – viszont két csoportkörös pontjukkal messze vannak még a Dortmundtól (6 pont), amely még játszik a Sevillával. A Juventus 3-3 ponttal utolsó a Maccabi Haifával, a PSG és a Benfica 7-7 ponttal áll.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló

G csoport:
FC Köbenhavn (dán)-Manchester City (angol) 0-0
kiállítva: Sergio Gómez (30. – Man. City)

H csoport:
Maccabi Haifa (izraeli)-Juventus (olasz) 2-0 (2-0)
gól: Atzili (7., 42.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik