Magyar foci

A cserecsatár hajrágóljával kerülte el a Vasas a hosszabbítást a Magyar Kupában

Facebook.com/VasasFC
Facebook.com/VasasFC

Az NB I-ben sereghajtó Vasas a hajrában szerzett góllal jutott tovább az NB III-as Balassagyarmat ellen a Magyar Kupa 3. fordulójában, így a 32 közé jutott.

Az angyalföldiek győztes gólját a félidőben csereként beállt Novothny szerezte a 84. percben. 

A bajnokságban az első győzelmét az előző fordulóban épp a Vasas ellen arató Újpest 6-1-re nyert a megyei első osztályban szereplő Mátészalka vendégeként.

A fővárosi csapat a mérkőzés elején hátrányba került, de az első félidő végén már 3-1-re vezetett, betalált az a Csoboth Kevin is, akinek ez volt az első újpesti gólja. Az Újpest a második félidőben is háromszor volt eredményes, az utolsó gólt a mindössze 18 éves Varga Balázs jegyezte 11-esből.

A Honvéd az NB II-es Dorog vendégeként jutott tovább, a kispestiek hamar lerendezték a meccset, Mitrovic megpattanó lövésével már a 3. percben vezettek, majd az első negyedóra végén a szerb középpályás a spanyol Samperiót szolgálta ki remek gólpasszal.

A többi élvonalbeli csapat sem hibázott, a ZTE és a Kisvárda két-, a Mezőkövesd, illetve a Puskás Akadémia háromgólos különbséggel nyert.

MOL Magyar Kupa, 3. forduló (a 32 közé jutásért), az élvonalbeli csapatok párharcai:

Balassagyarmati VSE (NB III)  – Vasas FC 1-2 (1-1)
Kaposvári Rákóczi FC (NB III) – ZTE FC 0-2 (0-0)
BVSC-Zugló (NB III) – Kisvárda Master Good 0-2 (0-2)
Szekszárdi UFC (NB III) – Mezőkövesd Zsóry FC 0-3 (0-1)
Mátészalkai MTK (megyei I.) – Újpest FC 1-6 (1-3)
Dorogi FC (NB II) – Budapest Honvéd 0-2 (0-2)
Aqvital FC Csákvár (NB II) – Puskás Akadémia FC 2-5 (1-3)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik