NB II

Az MTK fiókcsapata lesz a Kecskemét

A tervek szerint négy éven belül ismét NB II-es csapata lehet az alföldi megyeszékhelynek.

Kapcsolódó cikkek

Csütörtökön a városházán tartottak sajtótájékoztatót a kecskeméti labdarúgás jövőjével kapcsolatban – derül ki a kesport.hubeszámolójából.

Bogasov István, a Sport Munkacsoport elnöke elmondta, hogy a kecskeméti futball jövőjét kiemelt feladatként kezeli az önkormányzat, hiszen a labdarúgás képes nagy tömegeket megmozgatni, ezért is kezelték így már a kezdetektől fogva. A cél az, hogy olyan stabil alapokra helyezzék a jövőt, amelyben az önkormányzat és a leendő szponzorok kölcsönösen, azonos arányban teremtik meg a működés feltételeit. Örömét fejezte ki, hogy az önkormányzat törekvése máris több céget meggyőzött, sokan jelezték segítő szándékukat.

Sipos László önkormányzati képviselő rengeteget dolgozott a háttérben azért, hogy megfelelő stratégiát alakítsanak ki. Álláspontja szerint az alapoktól kell indulni, amelyet jelen pillanatban a KLC-KTE SI jelent, és ami alá két esztendővel ezelőtt a teljes utánpótlást áthelyezték. A működés így zavartalan, ráadásul minden korosztály az NB I-ben szerepelhet. A jó kimenet megteremtése a gyerekek számára azonban új feladat volt az NB I-es felnőtt csapat megszűnésével, így Török Lászlóval és S. Juhász Attilával új megoldásokat kerestek.

Ez az MTK-val kötendő partneri szerződés formájában valósulhat meg, amely kétirányú, így a másik oldalról is érkezhetnek játékosok. Ez egy megfelelő jövőképet kínálhat a kecskeméti fiatalok számára, amíg nem jut magasabb szintre a városban a felnőtt futball, hiszen a fejlődésük továbbra is garantált az akadémián, és az utánpótlásból kikerülve is biztosítva van további sorsuk.

A felnőtt csapat a megyei első osztályból indul, a cél az, hogy a következő szezontól az NB III-ban, majd maximum négy éven belül az NB II-ben szerepeljenek. Alulról kell építkezni, így egyelőre az a feladatuk, hogy az említett időszakon belül ismét az élvonal közelébe kerüljön a csapat, ahonnan a későbbiekben az NB I-et is meg lehet célozni stabil pénzügyi háttérrel.

Sipos László bízik benne, hogy a terveket látva a szurkolók is kitartanak a csapat mellett. A város maga részéről továbbra is a klub rendelkezésére bocsátja a Széktói Stadiont, így változatlan körülmények között készülhetnek a csapatok, illetve tekinthetőek meg a mérkőzések.

A szponzori kör megszervezését dr. Nagy Zoltán vállalta, akinek neve a Phoenix Mecano miatt ismerős lehet a kecskemétieknek, hiszen a cég 2008 óta támogatja a futballt, két éven keresztül pedig kiemelt névadószponzorként tették ezt. Nem csak a felnőtt, hanem az utánpótlás fejlesztésében is komoly szerepet vállalt az utóbbi években.

Nagy Zoltán örömét fejezte ki, hogy a város támogatja az újjáépítést, hiszen nekik van a legfontosabb szerepük ebben a jövőben. Jelenleg három-négy komoly támogató kerülhet a klub mögé, ám a jövőben nem csak városi, hanem regionális szinten is szeretnének minél többeket bevonni, hiszen Kecskemétnek – meggyőződése szerint – fociban is meghatározónak kell lennie a térségben. A jelenlegi körrel a következő két szezonra biztosított a működés, utána lehet tovább építkezni, amelyben a városnak is kiemelt szerep jut reményei szerint.

S. Juhász Attila az egyesület nevében köszönetet mondott a városnak és a támogatói körnek, kiemelve, hogy jó ilyen bizalommal a hátuk mögött nekivágni a munkának, a célok megvalósításának, amely a magasabb osztályt jelenti. Az MTK-val történő partneri szerződés hamarosan megköttetik, már jogászok dolgoznak ennek részletein. Az együttműködés célja, hogy a legkiemelkedőbb tehetségek számára, továbbra is biztosítva legyen az NB I-es jövőkép, emellett természetesen szeretnék megtartani azokat, akik helyben lehetnek a csapat erősségei.

A felnőtt csapat kapcsán az ügyvezető elmondta: gyorsan fel kellett mérniük, hogy a megyei első osztály nem vonzó a játékosoknak, még a fiataloknak sem, ám az NB III-ban könnyebben tudnak majd erősíteni, hiszen Kecskemétnek komoly múltja van a sportágban, szívesen mennek oda a játékosok, többen már most jelezték visszatérési szándékukat. A KLC-KTE jelenleg jó alapot jelent az építkezésre, hiszen sikerült megtartani néhány fiatalt, illetve akadnak NB II-ből, NB III-ból visszatérő játékosok is, akik kitűnő egységet alkotnak, így képesek lehetnek megfelelni az elvárásoknak. Az ősz célja, hogy végig versenyben legyenek, ott álljanak az élmezőnyben, télen pedig a körvonalazódó támogatói háttérrel, tovább lehet erősíteni a keretet szükség szerint.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester zárszóként köszönetet mondott mindenkinek a széles összefogásért, a jövőre nézve pedig kiemelte, a kosarasoknál bevált receptet szeretnék követni, egy erős támogatói kör létrehozásával. A város eddig is sokat tett az utánpótlásért, például a Mercedes bevonásával, igyekeznek a jövőben is hasonló szponzorokat bevonni a futballba. A polgármester abban is bízik, hogy újfajta stratégiával, más módszerrel tudnak építkezni a jövőben, ami biztosítja a stabil pénzügyi hátteret a sportágban, és amennyiben összeáll egy erős háttér, régiós összefogás, akár az NB I-et is megcélozhatja a csapat a későbbiekben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik