Magyar foci

„Remélem a válogatott is úgy fog küzdeni, mint mi a jegyért” – akár hat óránál is tovább kellett várni egy belépő megvásárlásához

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Nem tudta kezelni a válogatott mérkőzéseire szóló jegyigényléseket a magyar szövetség (MLSZ) elektronikai rendszere.

Az MLSZ szerint 200 ezren akartak egyszerre jegyet venni, sok szurkoló pedig arra panaszkodott, hogy akár hat-hét órán át is várakozott, mire jegyet tudott venni az olaszok elleni szeptemberi mérkőzésre.

A magyar válogatott első helyen áll a Nemzetek Ligája-csoportban, pedig Angliával, Németországgal és Olaszországgal került egy négyesbe. A várakozáson felüli eredményeknek köszönhetően óriási volt az érdeklődés az utolsó hazai találkozóra, de ezt a terhelést nem bírta az MLSZ rendszere, szinte azonnal összeomlott.

10-kor kezdtük, 16:30-ra lett meg a jegy. Négyszer dobott vissza. Remélem a válogatott is úgy fog küzdeni, mint mi a jegyért

– írta egy kommentelő a szövetség közleménye alatt, míg mások arra panaszkodtak, hogy lefagyott a rendszer, visszasorolta a várakozókat, vagy nem fogadta el a kifizetést.

A probléma egyélbként egyáltalán nem újdonság, tavaly az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn ugyanezekbe a hibákba futottak bele a drukkerek.

Kapcsolódó
Annyian próbáltak jegyet venni a válogatott meccseire, hogy nem bírja a rendszer
Több próbléma is van a jegyértékesítéssel, akadtak olyan drukkerek is, akik öt óra után sem tudtak belépőt venni.

Az RTL híradója is foglalkozott az üggyel, amelyből kiderül, az MLSZ azt ígéri, hogy fejleszteni fogja az informatikai rendszert.

Olvasói sztorik