Nemzetközi foci

Lehet, megvan az utóbbi évek legnagyobb barcelonai igazolása

Az elmúlt három évben már bizonyított a spanyol labdarúgó-bajnokság két csapatánál is, mostantól az FC Barcelona játékosainak lelkével foglalkozik Sasa Sredanovic. A montenegrói pszichológus sajtóhírek szerint hat évre kötelezte el magát a katalánoknál.

Sredanovic az előző három évet Spanyolországban töltötte, és a helyiek csodákat zengtek a sportpszichológusról. Miután Szlovéniában lediplomázott, az Athletic Bilbaónál dolgozott, és a csapat 2020-21-ben megnyerte a spanyol Szuperkupát. Tavaly nyáron újabb kihívás következett: a Betis ajánlatát fogadta el, a sevillaiakat idén Király-kupa elsőséghez segítette.

Kapcsolódó
Mourinho könnyeivel küzdve ígérte meg, hogy az AS Románál marad
Hatvanegy év után nyert ismét európai kupát az AS Roma: 1961-ben a Vásárvárosok Kupáját, idén pedig az újonnan indult Konferencia Ligát húzta be.

Sikeres háttérmunkájára mások is felfigyeltek, a leggyorsabban a Barcelona reagált, amely a Mondo szerint hat évre szerződtette.

„Manuel Pellegrini, a Betis edzője kulcsszerepet játszott abban, hogy itt lehetek. Azt mondta nekem: »Gyermekem, ez egy olyan ajánlat, amelyet nem szabad visszautasítani.« Őszintén szólva, nehéz volt elhagynom a Betist. De itt az ideje egy új kihívásnak” – nyilatkozta a lapnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Saša Sredanović (@sasasredanovic) által megosztott bejegyzés

Miután még érvényes szerződés kötötte a Betishez, a katalánoknak ki kellett vásárolniuk.

Barcelonában az első csapatnál dolgozom majd, de bekerülök a híres La Masiába is, az akadémián azonban az edzőkkel fogok dolgozni, mert fontos számukra is a pszichológiai támogatás.

Azt mondta, egy Barcelona elleni meccset követően találkozott először Xavival, aki kezet fogott Pellegrinivel, majd azt mondta neki:

Bravó, te egy igazi zseni vagy.

„Nevettem és azt mondtam, az ő részéről ez komoly dicséret. Azt hiszem, nagy szerepe volt abban, hogy Barcelonába kerüljek.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Saša Sredanović (@sasasredanovic) által megosztott bejegyzés

Olvasói sztorik