Nemzetközi foci

Az utolsó nápolyi meccsére készülő Insigne: Három napig sírtam

Marco BERTORELLO / AFP
Marco BERTORELLO / AFP

Vasárnap délután játssza utolsó hazai mérkőzését a Napoli mezében Lorenzo Insigne, aki az MLS-ben szereplő Torontóban folytatja.

A 30 éves, Eb-győztes támadó középpályás ezer szállal kötődik a Napolihoz, a klub utánpótláscsapatait végigjárva lett a nápolyiak kulcsembere és csapatkapitánya, és a Maradona-stadionban esedékes utolsó találkozója előtt az ultrákkal találkozott.

„Szeretnék köszönetet mondani mindenért, amit tőletek kaptam. Mindig Nápoly lesz az otthonom, még akkor is, ha a következő idényt máshol töltöm. Nem tagadom, három napig sírtam.

Minden alkalommal, amikor a stadiont elhagyva a városban mászkálok, megrohannak az érzelmek. Tíz évig ez volt az otthonom, és boldog vagyok, hogy veletek ünnepelhetek vasárnap. A Napoli mindig ott lesz a szívemben

– mondta Insigne.

A focista ebben az idényben 35 tétmeccsen 12 gólt szerzett a Napoliban, amelyben pályafutása során 432 mérkőzésen szerepelt,  és ezeken 121 gólt jegyzett, amivel az örökranglistán a második Marek Hamsikkal holtversenyben. A Napolival összesen három trófeát nyert, 2020-ban és 2014-ben az olasz kupát, 2015-ben a Szuperkupát emelhette a magasba.

Serie A, 37. forduló:

szombat:
Empoli – Salernitana 15.00
Hellas Verona – Torino 18.00
Udinese – Spezia 18.00
AS Roma – Venezia 20.45

 

vasárnap:
Bologna – Sassuolo 12.30
Napoli – Genoa 15.00
AC Milan – Atalanta 18.00
Cagliari – Internazionale 20.45

 

hétfő:
Sampdoria – Fiorentina 18.30
Juventus – Lazio 20.45

 

A tabella:
1. Milan 36 64-31 80 pont
2. Internazionale 36 78-31 78
3. Napoli 36 68-31 73
4. Juventus 36 55-33 69
5. Lazio 36 72-53 62
6. Atalanta 36 65-45 59
7. Roma 36 55-42 59
8. Fiorentina 36 56-47 59
9. Hellas Verona 36 62-55 52
10. Torino 36 45-38 47
11. Sassuolo 36 61-62 47
12. Udinese 36 55-55 44
13. Bologna 36 42-52 43
14. Empoli 36 48-69 37
15. Sampdoria 36 42-59 33
16. Spezia 36 38-66 33
17. Salernitana 36 32-73 30
18. Cagliari 36 33-65 29
19. Genoa 36 27-56 28
20. Venezia 36 33-68 25

Olvasói sztorik