Nemzetközi foci

A bajnoki címre hajtó Inter simán átrobogott Mourinho csapatán

MARCO BERTORELLO / AFP
MARCO BERTORELLO / AFP

Vasárnap estig biztosan az Inter vezeti a Serie A-t, miután 3-1-re legyőzte a Romát.

A bajnoki címért a Milannal és a Napolival harcoló Internek a hátralévő ellenfelek közül a Roma tűnt előzetesen a legnehezebb feladatnak, ehhez képest a milánóiak a félidőben már két góllal vezettek.

A vezetést Dumfries révén szerezte meg az Inter, a holland szárnyvédő meglehetősen szokatlan pozícióban, szinte középcsatárként lépett ki Calhanoglu labdájával.

A második Inter-gólt Brozovic szállította, aki sokáig azt leste, hogy jönnek-e középen a társak, majd úgy döntött, inkább maga fejezi be az akciót, és pazar lövést küldött a bal felsőbe.

Ha esetleg egy szünet utáni feltámadásban reménykedtek a Roma-drukkerek, akkor az Inter gyorsan lehűtötte őket, egy szöglet után Lautaro Martínez emelkedett a legjobban, pedig 174 centis magasságával nem ő tűnik általában a legveszélyesebbnek a pontrúgásoknál.

A 2010-ben az Interrel triplázó (olasz bajnokság és kupa, valamint BL) José Mourinho által irányított Roma nagyon vérszegény támadójátékot mutatott be Zaniolo nélkül, bár szépíteni azért sikerült Mhitarjan okos lövésével.

A 3-1-es győzelemmel az Inter élre állt, de a Milan visszaelőzheti, ha vasárnap este lenyomja a Laziót a római Olimpicóban. Vesztett pontok tekintetében azonban az Inter áll jobban, amely jövő héten pótolja a Bologna elleni, korábbról elhalasztott meccsét.

Kapcsolódó
Lesz-e a drámai olasz befutónak ismét olyan ikonikus pillanata, mint a kispadon zokogó Ronaldo?
Pontosan húsz éve, a 2001-2002-es évadban volt legutóbb olyan kiélezett a helyzet a Serie A-ban, amilyenre az idén is mutatkozik némi esély. Akkor a dobogósok közül végül senki nem ott zárt, ahonnan nekifutott az utolsó játéknapnak.

Serie A, 34. forduló:

Hellas Verona – Sampdoria 1-1 (0-1)
Internazionale – AS Roma 3-1 (2-0)
Torino – Spezia 2-1 (1-0)
Venezia – Atalanta 1-3 (0-1)

 

vasárnap játsszák:
Salernitana – Fiorentina 12.30
Bologna – Udinese 15.00
Empoli – Napoli 15.00
Genoa – Cagliari 18.00
Lazio – AC Milan 20.45

 

hétfőn játsszák:
Sassuolo – Juventus 20.45

 

A tabella:
1. Internazionale 33 71-26 72 pont
2. AC Milan 33 58-29 71
3. Napoli 33 59-27 67
4. Juventus 33 50-29 63
5. Roma 34 55-40 58
6. Lazio 33 65-48 56
7. Fiorentina 32 53-40 56
8. Atalanta 33 57-39 54
9. Hellas Verona 34 59-51 49
10. Sassuolo 33 58-53 46
11. Torino 33 38-32 43
12. Udinese 32 47-50 39
13. Bologna 32 35-45 38
14. Empoli 33 42-60 34
15. Spezia 34 34-59 33
16. Sampdoria 34 41-57 30
17. Cagliari 33 31-61 28
18. Genoa 33 24-54 22
19. Venezia 33 27-61 22
20. Salernitana 32 26-69 22

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik