Nemzetközi foci

Lemosta a pályáról ellenfelét José Mourinho csapata

Silvia Lore/Getty Images
Silvia Lore/Getty Images

Az AS Roma csütörtökön 4-0-ra verte a Bodö/Glimt együttesét a Konferencia Liga negyeddöntőjének visszavágóján. Emlékezetesre sikerült az első meccs, mert a norvégok 2-1-re nyertek és a vezetőedzőjük a római kapusedzővel úgy egymásnak ugrott, hogy az UEFA eltiltotta őket.

Kapcsolódó
Előzetesen eltiltották a fociedzőt, aki Mourinho kapusedzőjével dulakodott
Nem úszta meg a rómaiak szakembere sem az eltiltást.

Ezek után nekiesett ellenfelén a visszavágón, Tammy Abraham öt perc alatt betalált, de a henger csak ezután indult be, hála Nicolo Zaniolo mesterhármasának. Ezzel a 49. percben már kialakult a végeredmény, amellyel meglepetésre 4-0-ra elintézte ellenfelét José Mourinho csapata, pedig már a csoportkörben sem verte meg a Bodőt. A döntőbe jutásért a Leicester Cityvel játszik majd az AS Roma.

A másik ág mérkőzésein a Feyenoord 3-3-ra végzett a Slavia Praha otthonában, amivel 6-4-es összesítéssel került a legjobb négy közé. Az Olympique Marseille a múlt héten hazai pályán aratott 2-1-es siker után 1-0-ra nyert a PAOK vendégeként, így kettős győzelemmel lépett tovább.

Eredmények – Konferencia Liga, negyeddöntő, visszavágó

AS Roma (olasz) – Bodö/Glimt (norvég) 4-0 (3-0)
Továbbjutott: az AS Roma, 5-2-es összesítéssel.

Slavia Praha (cseh)-Feyenoord (holland) 1-3 (1-1)
Tj.: a Feyenoord, 6-4-es összesítéssel.

PAOK (görög)-Olympique Marseille (francia) 0-1 (0-1)
Tj.: az Olympique Marseille, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.

PSV Eindhoven (holland)-Leicester City (angol) 1-2 (1-0)
Tj.: a Leicester City, 2-1-es összesítéssel.

Olvasói sztorik