Nemzetközi foci bajnokok ligája

Simeone finoman beszólt Guardiolának, az utóbbi válasza sem maradt el

Pierre-Philippe MARCOU / AFP
Pierre-Philippe MARCOU / AFP

A mérkőzés után sem csitultak az indulatok az Atlético Madrid – Manchester City visszavágót követően. A pályán lökdösődés, fejelés, hajtépés is volt, majd az öltözőfolyosón is ment a beszólogatás és még köpködés is történt.

Kapcsolódó
A rendőröknek kellett szétválasztani az Atlético és a City játékosait a meccs után
Miután véget ért a két csapat negyeddöntős párharca, egyesek még az öltözőfolyosón is összetűzésbe kerültek, sőt még köpködés is volt.

Mindezek után a fél világ azt várta, mit nyilatkoznak majd a vezetőedzők, és sikerült generálni a feszültséget a sajtóteremben is. A Marca érdeklődött ugyanis arról Diego Simeonénál, hogy szerinte a riválist edző Pep Guardiola tiszteletlenül nyilatkozott-e róla korábban.

Nem foglalkozom azzal, hogy valaki szépet vagy rosszat mond rólam. Mindenesetre sokszor azok, akik választékosan beszélnek, úgy dicsérnek téged, hogy közben megvetnek. Pedig mi sem vagyunk hülyék, még ha kevesebb szót is ismerünk

válaszolta erre Diego Simeone, aki szerint megérdemelten jutott tovább a Manchester City.

Természetesen a válaszáról megkérdezték Pep Guardiolát is, aki minderre azt felelte, soha semmi rosszat nem mondott az Atlético argentin vezetőedzőjéről. Ő csak arról beszélt, hogy a madridiak, játsszanak, ahogy akarnak, kőkemény ellenfelek, a játékot, amit képviselnek, pedig ők játsszák a legjobban a világon.

Annyira visszaszorítottak minket a meccs végén, hogy elfelejtettünk futballozni. Ezt mindenképpen meg kell adni nekik. Továbbjutást ünnepünk most, de a második félidőben simán kieshettünk volna. Nagyon-nagyon nagy bajban voltunk, mert megvoltak a gólszerzési lehetőségeik, csak nem használták ki őket.

Mivel a madridi mérkőzés 0-0-s döntetlennel ért véget, így a Manchester Citynek a hazai 1-0-s győzelem elég volt az elődöntőbe jutáshoz, a négy között majd a Real Madrid lesz az ellenfele. Pep Guardiola negyedik alkalommal vezette aktuális csapatát a BL-elődöntőbe, ezzel ő a rekorder.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik