Magyar foci

Az UTE végrehajtást kezdeményez az Újpest FC ellen

Az újpesti címervitában a felperes UTE végrehajtás útján próbál érvényt szerezni a jogerős bírói döntésnek, amelynek eddig nem tett eleget az alperes Újpest FC, írta az MTI.

Kapcsolódó
FIFA-kiskapu: hét magyar klub élt a háborús helyzet nyomán kínált lehetőséggel
Az április 7. határidőig öt NB I-es, egy NB II-es, és két női NB I-es klub összesen tizenegy ukrán, vagy a háború elől menekülő idegenlégiós labdarúgót igazolt.

„Az Újpest 1885 Futball Kft. azonban a jogerős bírói ítéletet nem hajtotta végre, hiszen továbbra is használja a mezeken és a csapatok egyéb felületein a jogellenes címert, valamint az ítélet rendelkező részét szintén jogsértő módon sem tette közzé a honlapján” – olvasható az UTE levelében, amelyet Roderick Duchatelet klubtulajdonosnak küldött.

Az UTE jelezte, ezért „végrehajtás útján tesz meg mindent a jogerős bírói ítélet végrehajtása érdekében”.

Az Újpest FC 2017. július elején mutatta be új címerét. A futballcsapat honlapja szerint a több ezer beküldött szurkolói voks alapján egyértelmű eredmény született a szavazásra bocsátott három tervezet között. A szurkolók ezután tüntetésen követelték a régi címer visszaállítását, az UTE pedig kisebbségi tulajdonosként nem járult hozzá a változtatáshoz, majd bírósághoz fordult, ám első fokon elutasították a keresetét a személyiségi jogi perben.

Másodfokon azonban 2017 decemberében az anyaegyesület számára kedvező döntés született. A bíróság kimondta, hogy a futballklubnak vissza kell vonnia az új címert.

Az Újpest FC ekkor a Kúriához fordult, amely neki adott igazat, mivel indoklása szerint valamely önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet saját címerének saját döntésen alapuló megváltoztatása objektíve nem okozhatja egy attól elkülönült jogi személy jó hírnevének sérelmét.

Tavaly április közepén az Alkotmánybíróság (AB) alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria ítéletét. A Kúria végül idén januárban hatályban tartotta a másodfokú jogerős ítéletet. Megállapította, hogy az alperes Újpest FC megsértette a felperes UTE jó hírnevét azzal, hogy a hozzájárulása nélkül az általa működtetett felnőtt férfi labdarúgócsapat címerét megváltoztatta.

Olvasói sztorik