Nemzetközi foci

„Csak a csapatra koncentrálok” – Szalah nem akar beszélni a liverpooli szerződéséről

Pedro Fiuza / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Pedro Fiuza / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Mohamed Szalah, az FC Liverpool egyiptomi csatára azt mondta, nem akar önző lenni és a szerződéséről beszélni, miközben csapata több fronton is trófeákért harcol.

A Liverpool jelenleg második helyen áll az angol bajnokságban, mindössze egy ponttal az éllovas Manchester City mögött, amellyel vasárnap este csap össze. A Bajnokok Ligájában a Benfica otthonában aratott keddi 3-1-es siker után fél lábbal már a négy között érezheti magát. Emellett februárban megnyerte a Ligakupát, az FA-kupában pedig elődöntős.

Kapcsolódó
Futball-vb szurkoló és sör nélkül – milyen az?
Közeledik a nyár, de szokatlan módon még hónapokat kell várni a katari labdarúgó-világbajnokság kezdésére.

Szalah szerződése 2023 júniusáig érvényes a Liverpoolnál, az új megállapodásról hosszú ideje tárgyalnak a felek. A brit sajtó úgy tudja, a támadó hamarosan aláír és akár pályafutása végéig a klubnál maradhat.

Nem lehetek önző, nem beszélhetek a saját helyzetemről. A csapat szempontjából a legfontosabb időszakot éljük, ezért csak a csapatról akarok beszélni. Arra akarok összpontosítani, ami a csapat előtt áll

– idézte az MTI a Sky Sportsnak nyilatkozó csatárt.

Arra a kérdésre, hogy bízik-e a szerződése körüli tárgyalások mihamarabbi lezárásában, Szalah azt válaszolta: „Nem mondhatok sem nemet, sem igent. Korábban többször elmondtam már, mit szeretnék, de ahogy említettem, nem akarok ebbe mélyebben belemenni, mert ez egy nagyon érzékeny téma. A csapatnak győznie kell, én pedig nem akarok a hírekben szerepelni a szerződésemet taglalva. Csak a csapatra koncentrálok.”

Szalah 2017-ben az AS Romától igazolt az Anfield Roadra, ahol azóta kulcsjátékos, több mint 150 gólt szerzett az együttes színeiben.

Olvasói sztorik