Nemzetközi foci bajnokok ligája

Hiába uralta a meccsét a Manchester City, csak egy gólt lőtt, a Liverpool is előnyt szerzett

James Gill - Danehouse/Getty Images
James Gill - Danehouse/Getty Images

Mindkét angol csapat nyerni tudott a Bajnokok Ligája-negyeddöntőinek keddi mérkőzésein: a Liverpool 3-1-re Portugáliában, míg a Manchester City hazai pályán az Atlético Madrid ellen 1-0-ra.

A Benfica-Liverpool összecsapás bizonyult izgalmasabbnak, annak dacára, hogy az angol sztárcsapat számított egyértelmű esélyesnek. Ennek megfelelően már a 17. percben vezetést szereztek a vendégek, Ibrahima Konaté fejelt be egy szögletet.

Újra negyedóra telt el, amikor Trent Alexander-Arnold látványos beívelését Luis Díaz fejelte Sadio Mané elé, a szenegáli pedig az üres kapuba lőtt.

Már az első félidőben is kialakított viszont komoly helyzetet a Benfica, térfélcsere után pedig rögtön szépített, mert Konaté hatalmas luftot rúgott, így Darwin Nunez könnyen a kapuba lőtt.

Ez megadta az alaphangulatot a második félidőnek, mert több liverpooli megingás is történt, nagyon nehezen akarta lezárni a meccset a Pool. Végül a hajrában csak lőtt egy harmadik gólt: Naby Keita indult meg egy labdával, majd némi szerencsével – megpattant a labdája – Díaz elé passzolt, a kolumbiai pedig a kilépő kapus mellett eltolta, majd a hálóba gurította azt.

A másik keddi mérkőzésen nagyjából azt kaptuk, amit vártunk: a Manchester City uralta a játékot, az Atleti védekezésre kényszerült. Arra viszont talán kevesen számítottak, hogy ennyire fullasztó lesz az angolok játéka, 70 százalékban birtokolták a labdát. A spanyolok egyszer sem tudtak kapura lőni 45 perc alatt, amire még soha nem került sor, mióta az Opta adatokat gyűjt.

Térfélcsere után ezen is átestünk az 50. percben egy kontra végén, de Marcos Llorrente lövéséből hiányzott az erő. Ennek ellenére a nyomás nem enyhült, végül a 70. percben érett góllá, amikor a két perce becserélt Phil Foden egy picit ütemtelenül indított Kevin de Bruynét, a belga pedig higgadtan a kapuba gurított.

Az Atleti játékosait azért idegesítette is, hogy ennyire alárendelt szerep jutott nekik, ez jól kijött, amikor egy szabálytalanság után Ángel Correa a földön fekvő Jack Grealish arcába lőtt egy labdát. Ebből aztán egy kis lökdösődés lett, de komolyabb incidens már nem. Végül a City megnyerte 1-0-ra a meccset teljesen megérdemelten.

Eredmények – Bajnokok Ligája, negyeddöntők, első mérkőzés

Benfica-Liverpool 1-3 (0-2)
Gólszerző: Nunez (49.) ill. Konaté (17.), Mané (34.), Díaz (87.)

Manchester City-Atlético Madrid 1-0 (0-0)
Gólszerző: De Bruyne (70.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik