Magyar foci

Megszakadt a ZTE nagy sorozata, de így is nyerni tudott

Koszticsák Szilárd/MTI
Koszticsák Szilárd/MTI

A Zalaegerszegi TE 3-1-re legyőzte a Budapest Honvéd együttesét az NB I 27. fordulójának nyitómeccsén.

Letámadással próbálkozott a Honvéd, de a hazaiak bizonyultak veszélyesebbnek, majd a 32. percben a vezetést is megszerezte a ZTE. Egy nagy bedobást csúsztatott tovább Mocsi, amire egyedül érkezett Zoran Lesjak és a kapuba lőtt. Még a szünet előtt növelte előnyét a Zalaegerszeg, miután Lesjakot buktatták és Tajti Mátyás a bal alsóba lőtte a tizenegyest.

Térfélcsere után aztán próbált dominálni a Kispest, a szépítésre egészen a 62. percig kellett várni, amikor Bojan Szankovics körülményeskedett, míg Nagy Dominik oda nem ugrott és így a ZTE középpályása a Honvéd támadóját rúgta meg. A büntetőt Nenad Lukics magabiztosan rúgta be, amivel

véget ért a Zalaegerszeg hat mérkőzés óta tartó szériája, ennyi idő alatt nem kapott gólt. Utoljára február 13-án talált be Botka Endre a ZTE-nek, Demjén Patrik kapus pedig 643 perc után kapott újra gólt.

Fellelekesültek a vendégek, Hidi Patrik szép gólt rúgva egyenlített is – volna, de a gólpasszt adó Kadiri lesről indult, így a videobíró elvette a gólt. Ahogy az lenni szokott, a Honvéd kitámadt az egyenlítésért, de végül a kékmezesek találtak be újra, Tajti passzát lőtte az ötösről a hosszú alsóba Josip Spoljaric.

Ezzel kialakult a végeredmény, a Honvéd 32 pontos maradt, a ZTE viszont bebiztosította negyedik helyét és már 39 pontja van.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik