A Sportrádió vendége volt Dzsudzsák Balázs, a Debrecen csapatkapitánya, aki gyilkosnak nevezte a 12 csapatos NB I-es bajnokságot, ahol szerinte a negyedik helytől a tizenkettedikig mindenki a kiesés ellen játszik.
Nagyon-nagyon fogni kell az öltözőt, és mondhatom mindenféle nagyképűség nélkül, hogy ebben főpillér vagyok. Ezt is várják tőlem, úgyhogy próbálom magam köré venni azokat az idősebb vagy tapasztaltabb játékosokat, akár a Varga Józsit, akár a Korhut Misit, vagy a Ferenczi Janit, akik eleve kötődnek is a Debrecenhez
– idézte Dzsudzsák csapatban betöltött szerepéről szóló mondatait a Csakfoci.
A csapatkapitány nem tudja, miért olyan hektikus a Debrecen formája, de azt érzi a csapaton, hogy ha elkezdenek távolodni a kiesőzónától, akkor már nem mindig százszázalékos a koncentráció az edzésmunkában.
„Aztán hétvégén jön a mérkőzés, egy félidőt elengedünk, kettő-null, a félidőben bemegyünk, akkor tényleg megy a szitkozódás, hogy miért engedtük ezt el így, úgyhogy aztán visszajövünk. A Debrecennek nagyon erős a kerete, de valamiért ezt nem tudjuk stabilizálni és emiatt vagyunk egy középcsapat. Pedig szerintem a válogatottságok számában és a tehetségben is az első háromban vagyunk” – magyarázta Dzsudzsák, hozzátéve, hogy egy kis tökösség hiányzik szerinte a csapatból.
Hét fordulóval az NB I vége előtt hét pont az FTC előnye a második Puskás Akadémia előtt, és Dzsudzsák szerint a különbség láttán ki lehet jelenteni, hogy a Fradi lesz a bajnok. A játékos nagyon karakteres edzőnek és jó embernek tartja a Fradi orosz mesterét, Sztanyiszlav Csercseszovot, akit jól ismer, hiszen korábban dolgoztak együtt a Dinamo Moszkvánál.
Szerinte egyre vonzóbb lehetőségeket tud nyújtani infrastruktúrában a magyar foci, emiatt jobb légiósok érkeznek, bár a külföldi játékosok felé némi kritikát is megfogalmazott a Loki középpályása.
Nekünk sokkal többet és sokkal jobban meg kellett szenvednünk azért, hogy külföldiként érvényesülni tudjunk kint, hogy új szerződést, jó fizetést és megbecsülést kapjunk. Ezt egy picit hiányolom az itteni légiósoknál, nem érzem bennük azt, hogy ők átéreznék, vagy mindent megtennének annak érdekében, hogy a magyar futballt népszerűsítsék, és olyan helyre tegyék, ami növeli az NB I értékét
Természetesen szóba került a válogatottság is, hiszen 108 meccsével Dzsudzsák Király Gáborral holtversenyben magyar csúcstartónak számít, de 2019 novembere, a Wales elleni 2-0-s vereség óta nem lépett pályára.
„Most már szerintem sokkal nyugodtabban tudok beszélni a dologról, de még azért biztos, hogy a végére azért felhúznám magam. Nyilván vágynék még a válogatottba, de azt látom, hogy ez különböző okok miatt nekem már nem adatik meg”.