NB II

Tamás László is a Vasasban

A védő két és fél évre írta alá szerződését az angyalföldiekhez.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A 26 éves Tamás László aláírta két és fél éves szerződését a Vasashoz, így ő lett a 18. játékosa a csapatnak, ám a következő hetekben még változások várhatók a keretben – adta hírül a klub honlapja.

Az erdélyi Gyergyószentmiklóson született, de 1991 óta a Pécs melletti Bogárdon élő ballábas belsővédőről a labdarúgást kedvelők eddig keveset tudhattak.

A kiváló testi adottságokkal – 193 centiméter magas, 90 kilo – játékos 2000 és 2007 között a PMFC-ben sajátította el a labdarúgás alapjait. 2007-ben kölcsönadták a Szentlőrinc NB III-as csapatának, ahol két év alatt kétszer lettek bajnokok, ám pénzügyi okokból nem vállalták a magasabb osztályba lépést. Majd 2009-ben Szentlőrincre végleg szerződött, egy ezüst- és egy bronzéremmel, valamint egy ötödik hellyel gazdagodott.

Mivel a Pécsi Tudományegyetem TTK Testnevelő-edző szakán tanult (ahol utolsó éves), így nem szeretett volna távolabb kerülni a baranyai megyyeszékhelytől. 2012-ben mégis adódott egy lehetősége, hogy a megyei szintű, ausztriai Kopfing csapatába szerződjön, amivel élt is. Ám mivel szeretett volna újra Magyarországon focizni, 2013 év végén elhagyta az osztrák csapatot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik