Nemzetközi foci

Ilyen még nem volt: egymás után két világbajnokságot hagy ki az olasz válogatott

Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images
Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images
Hihetetlen drámát hozott a katari világbajnokság európai pótselejtezőinek csütörtöki első fordulója két mérkőzésen. Olaszország és Törökország is emlékezetes meccsen búcsúzott.

Az olasz válogatott hazai pályán 1-0-ra kikapott az északmacedón csapattól csütörtökön, a katari világbajnokság pótselejtezőjében.

A hazai pályán játszó Európa-bajnok uralta a mérkőzést, gyakorlatilag egykapuzott az egész meccsen. Erre azonban számított Észak-Macedónia és kőkemény védekezéssel állta a sarat. A nagy nyomást jól mutatja, hogy a találkozón 61 százalékban birtokolta a labdát az olasz válogatott és 32-szer (!) lőtt kapura. A döntés azonban a 92. percre maradt, Alekszandar Trajkovszki lőtte ki távolról a jobb alsó sarkot.

Ez éppen elég volt a továbbjutáshoz, Olaszország kiesett a selejtezőkből és

a futballtörténelem során először nem lesz ott két egymást követő világbajnokságon sem.

Az ág másik mérkőzése, a Portugália-Törökország találkozó is sok drámát hozott. Kezdetben úgy tűnt, a hazai csapat simán nyer, Otavio a 15., Diogo Jota a 42. ercben talált be. A törökök viszont rákapcsoltak a második félidőben és Burak Yilmaz góljával szépítettek. A hajrában aztán tizenegyeshez is jutottak a vendégek, ám a csapatkapitány nem lőtte be második gólját: kapu fölé lőtte a labdát.

A végeredményt Matheus Nunes állította be a 94. percben, így alakult ki a portugál-északmacedón párosítás, amelynek győztese ott lesz Katarban. Wales 2-1-re legyőzte Ausztriát Gareth Bale duplájával, de ellenfelét még nem ismeri, mert a skót-ukrán párharcot elhalasztották az ukrajnai háború miatt.

Kapcsolódó

Cikkünk megjelenésekor nem volt meg a svéd-cseh mérkőzés győztese, a rendes játékidőben nem esett gól. Végül a 110. percben Robin Quaison lőtte tovább a skandinávokat.

Eredmmények – világbajnoki pótselejtező

Olaszország – Észak-Macedónia 0-1 (0-0)
gól: Trajkovszki (92.)

Portugália-Törökország 3-1 (2-0)
g: Otavio (15.), Diogo Jota (42.), Nunes (94.), illetve Yilmaz (65.)

Wales-Ausztria 2-1 (1-0)
g: Bale (25., 51.), illetve Davies (65., öngól)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik