Nemzetközi foci

Csak Japánon múlt, hogy nem ütötte ki Ausztráliát a vb-selejtezőn

SAEED KHAN / AFP
SAEED KHAN / AFP

Japán és Szaúd-Arábia részt vehet az idei, katari labdarúgó-világbajnokságon, miután előbbi csapat 2-0-ra győzött Sydneyben, így az ausztrálok már nem végezhetnek csoportjukban az első kettő között.

Kapcsolódó
Szerb kapitány szerint akkor sem történik semmi, ha kikapnak a magyaroktól
Stojkovic: „Ha kikaptunk volna Portugáliában, akkor most az idegességtől remegve készülnénk a pótselejtezőre.

A mérkőzés a 89. percig gól nélküli döntetlenre állt, akkor a vendégek Mitoma Kaoru révén szereztek vezetést.

Majd ugyanő állította be a végeredményt a 94. percben.

Ausztrál lapok szerint a vendégek az elejétől a végéig uralták a mérkőzést, akár öt-hat góllal is nyerhettek volna (a liverpooli Minamino Takumi kétszer is a kapufát találta el).

Japán minden tekintetben jobb volt, és ahogy a korábbi válogatott labdarúgó Luke Wilkshire a meccs utáni elemzésében megfogalmazta,

ezen a mérkőzésen leiskolázták a házigazdát.

Japán sorozatban hetedszer lett vb-résztvevő.

Ausztrália a vereségével a csoportja pótselejtezős helyén zár majd, a párharc győztese pedig részt vesz az interkontinentális pótselejtezőn, amelyen a dél-amerikai ötödik helyezett lesz az ellenfél.

Ázsiai vb-selejtezők, B csoport, 9. forduló

Ázsiai vb-selejtezők, B csoport, 9. forduló:
Ausztrália – Japán 0-2 (0-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik