Nemzetközi foci

Kőkemény fegyelmet követel a Hertha új edzője

Ha van valaki, aki megmentheti a kiesés szégyenétől a Hertha labdarúgócsapatát, akkor az Felix Magath, mondta Krasszimir Balakov, a bolgárok egykori klasszisa.

A 92-szeres támadó középpályása a pályafutása befejezésével Stuttgartban lett asszisztens, éppen Magath mellett.

Kapcsolódó
Bocsánatot kért Dárdai, miután a kispadon nevetgélt
Szerinte ez a kiragadott pillanat nem adja vissza a hozzállását a jelenlegi helyzethez.

„Ő az egyetlen, aki képes erre, egyáltalán ki más vállalna el egy ilyen munkát? Természetesen nincs garancia rá, de ő meg tudja menteni Herthát. Aki hallgat rá és követi őt, megkapja megérdemelt jutalmát. Sok játékost tett már naggyá az évtizedes edzői tapasztalatával” – hangsúlyozta Balakov.

Magathot vasárnap a menesztett Tayfun Korkut utódjaként mutatták be Berlinben. Nyolc meccse van arra, hogy megakadályozza a fővárosi klub kiesését.

Ebben a rendkívül nehéz helyzetben mindent a futballnak és a sikernek kell alárendelni. A maximális professzionalizmus a kulcs. És erről Magath gondoskodni fog, mert magasak az igényei. Aki hajlandó beállni a sorba, annak nem lesz nehéz dolga.

Közben az edző is bemutatkozott a csapatnál, a keménységéről híres szakember nem hazudtolta meg magát. A bemutatkozó beszédében jelezte, semmilyen kilengést nem tűr el.

„Egy csapatsportban tekintettel kell lenni a társakra. Ezért extra fegyelmet követelek” – mondta, majd jelezte, a késés mostantól nem 50, hanem 500 eurós büntetést ért percenként.

Mindez a Hertháért történik, és nem az én megelégedésemre. A játékosoknak meg kell érteniük, hogy a fegyelem a csapatsport része.

Olvasói sztorik