Nemzetközi foci

„Miért mentetted meg? Meg akartam ölni” – hangfelvétel bizonyítja a holland válogatott játékos szándékait

Mike Kireev / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Mike Kireev / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Tavaly év végén állt bíróság elé az 50-szeres holland válogatott Quincy Promes, akit gyilkossági kísérlettel vádolnak. A most 30 éves labdarúgó még 2020-ban, egy családi összejövetelen késelte meg a rokonát egy vita során. A focista a szándékosságot mindvégig tagadta, de a Goal birtokába jutottak hangfelvételek a játékos telefonhívásairól.

Kapcsolódó
Nem kellenek drukkereknek álcázott bűnözők – így büntették a véres tömegverekedést kirobbantó klubot
Egy évig zárt kapuk mögött kell játszania a Querétarónak, a tulajdonosi kör kezéből pedig kicsavarták a klubot.

A késelés után nem sokkal Promes felhívta az apját, majd nekiszegezte a kérdést:

Miért ugrottál közénk? Megmentetted az életét. Meg akartam ölni – érted, ugye?

– hallható a felvételen a Goal cikke szerint.

Ezután felhívta az anyját és a nagynénjét és afelől érdeklődött, a rokont hol érte a késszúrás. Amikor megtudta, hogy a lábán esett a sérülés, azt felelte: „szerencséje van”. További felvételek szerint tettét azzal indokolta, hogy nem engedhette, hogy bárki lopjon a nagynénjétől, utóbbitól bocsánatot is kért és megjegyezte, vannak olyan családtagjai, akikért ölni is képes. És ha bárki tiszteletlen velük, akkor megmutatja a másik oldalát is – nem a focistát.

Még szerencse, hogy nem hordok már magamnál lőfegyvert, mert csúnyább is lehetett volna a történet

– hallható az egyik felvételen.

A Goal cikke megjegyzi azt is, hogy az ügyészég arra nem akart válaszolni, miért is hallgatták le Promes telefonját.

Mindezek utén joggal gondolhatná azt bárki, hogy Quincy Promes az ügy kipattanása óta nem játszik, ehhez képest múlt vasárnap végig a pályán volt a Szpartak Moszkvában, sőt még gólt is szerzett a Dinamo ellen 2-0-ra megnyert orosz bajnokin. Ebben a szezonban 22 mérkőzésen játszott a moszkvai csapatban, kilenc gólja mellett egy gólpassza van, az Európa Ligában négyszer is kezdő volt – csapatát ugyanakkor kizárták a sorozatból az oroszokat sújtó szankciók miatt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik