Ronald Koeman 2020 augusztusa és 2021 októbere között volt a Barcelona edzője, és a katalán csapat az ő irányításával nyerte meg a Király Kupa 2020-2021-es kiírását.
A holland edző elmondhatja magáról, hogy Lionel Messi utolsó barcelonai idényében ő ült a kispadon, viszont éppen az argentin sztár távozása vezetett az ő bukásához is, ugyanis a vezér nélküli csapat csak szenvedett az ősszel, és Koemannak végül mennie kellett.
Koeman most egy holland újságnak nyilatkozott a barcelonai időszakáról, és azt mondta, abban egyezett meg a vezetéssel, hogy lemond néhány játékosról, hogy a nagyon nehéz anyagi helyzetben lévő klub bevételhez jusson az eladásukból.
Ezek után meglepődve tapasztaltam, hogy Messit elengedte a Barca, majd nem sokkal ezután 55 millió eurót fizetett ki Ferran Torresért a Manchester Citynek. Nem fér a fejembe, hogy akkor miért kellett Messit elengedni?
– méltatlankodott Koeman.
A jelenleg csapat nélküli edzőnek az sem tetszett, hogy szerint nem kapta meg azt a bizalmat, ami utódjának, Xavinak járt a vezetőség részéről.
„Ez a mai napig fáj. Egy ideig biztos nem látnak a Nou Campban, mert még túl friss az élmény. Úgy éreztem, az új elnök, Joan Laporta meg akart szabadulni tőlem, mert nem tetszett neki, hogy nem ő nevezett ki engem. Szerettem volna sikeres lenni a Barca edzőjeként, de nem volt meg a szükséges támogatás a vezetőség, főleg az elnök részéről” – tette hozzá Koeman.
A Barca az utóbbi hetekben jó formába lendült, utolsó három meccsén egyaránt négy gólt szerzett, továbbjutott a Napoli elleni Európa Liga-párharcban, és a BL-t érő negyedik helyen áll a bajnokságban.