Nemzetközi foci

Felhördült a Nou Camp közönsége Pedri zseniális köténye láttán

Joan Valls / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Joan Valls / NurPhoto / NurPhoto via AFP

4-0-ra nyert a Barcelona az Athletic Bilbao ellen, és Xavi, a katalánok edzője több játékosával is nagyon elégedett lehetett: Pierre-Emerick Aubameyang harmadik tétmeccsén is betalált új csapatában, Ousmane Dembélé csereként beállva vette ki a részét három gólból, Pedri pedig 19 évesen uralta a középpályát.

Kapcsolódó
A sokat szidott Dembélé óriásit focizott csereként beállva
Aubameyang pedig folytatta gólszerzú sorozatát.

Az ifjonc úgy mozgatta a csapatot, mint egy igazi karmester, a meccsen 93 százalékkal passzolt, mind a három csele bejött, és a párharcai nyolcvan százalékát megnyerte.

www.sofascore.com

És közben ilyen dolgokat láthattunk tőle, mint ez a kötény, amit szegény Mikel Balenziagának osztott ki.

Az internet népe egyből Juan Román Riquelme legendás megmozdulására asszociált, a Barcában is megfordult argentin klasszis még Boca-játékosként osztott ki egy hasonlóan látványos kötényt.

„Pedri egyszerűen varázslatos. Andrés Iniestára emlékeztet engem. Nem nagyon látom, hogy lenne most hasonlóan tehetséges játékos a világ futballjában, mint ő” – méltatta a játékosát Xavi.

A Barca az elmúlt öt bajnokijából négyet is megnyert, és a negyedik a tabellán, de csak egy pont a hátránya a harmadik Betis mögött, amely eggyel több mérkőzést játszott.

Olvasói sztorik