Nemzetközi foci

A három lehetséges ellenfélből egy sem akar vb-pótselejtezőt játszani az oroszokkal

Dan Mullan / POOL / AFP
Dan Mullan / POOL / AFP

A lengyel és a svéd után a cseh labdarúgó-válogatott sem áll ki az oroszok elleni világbajnoki pótselejtezőre.

A cseh szövetség vasárnap közölte, hogy semmilyen körülmények között nem hajlandó pályára lépni Oroszország ellen.

Szombaton a lengyel és a svéd szövetség hasonló bejelentést tett, hozzátéve, tárgyalásokat folytatnak a csehekkel annak érdekében, hogy a három szövetség közös álláspontot közvetítsen a nemzetközi szövetség felé.

Kapcsolódó
A lengyel válogatott nem áll ki az orosz csapat elleni világbajnoki pótselejtezőre
Amíg nem rendeződik a konfliktus, a lengyelek nem játszanak oroszokkal.

Az eredeti program szerint az orosz-lengyel találkozót az európai pótselejtező keretében március 24-én rendeznék Moszkvában. Az összecsapás győztese öt nappal később játszana a B jelű ág másik párja, a svéd-cseh összecsapás továbbjutójával azért, hogy részt vehessen a Katarban november 21. és december 18. között sorra kerülő vb-n.

Oroszország csütörtökön támadta meg Ukrajnát, a kelet-ukrajnai Harkivba vasárnap bejutottak az orosz csapatok, de a főváros, Kijev tartja magát. A legfrissebb fejleményeket itt olvashatja.

Olvasói sztorik