Nemzetközi foci

A lengyel válogatott nem áll ki az orosz csapat elleni világbajnoki pótselejtezőre

Szigetváry Zsolt/MTI
Szigetváry Zsolt/MTI

A Lengyel Labdarúgó Szövetség elnöke, Cezary Kulesza, szombaton bejelentette, hogy a válogatott nem áll ki az oroszok elleni világbajnoki pótselejtezőre.

Nincs több szó, eljött a cselekvés ideje! Annak fényében, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió eszkalálódik, a lengyel nemzeti csapat nem játssza le a mérkőzését az orosz válogatott ellen. Ez az egyetlen helyes döntés

– írta a sportvezető Twitter-oldalán.

A válogatott több kulcsembere is megosztott egy részletes ukránok melletti kiállást, így Kamil Glik és a csapatkapitány, Robert Lewandowski is.

„Ez a helyes döntés! Elképzelhetetlennek tartom, hogy ilyen körülmények között focizzunk az orosz válogatottal, miközben országuk Ukrajnát támadja. Az orosz futballisták és szurkolók nem felelősek ezért, de mégsem tehetünk úgy, mintha semmi sem történt volna”

– írta a Bayern München klasszisa.

A lengyel szövetség kedden még ahhoz kérte az európai szövetség (UEFA) hozzájárulását, hogy semleges pályán léphessen pályára az oroszok ellen. Az eredeti tervek szerint az orosz-lengyel találkozót az európai pótselejtező keretében március 24-én rendeznék Moszkvában. Az összecsapás győztese öt nappal később játszana az ág másik párja, a svéd-cseh összecsapás továbbjutójával, akikkel a lengyelek folyamatosan egyeztetnek a továbbiakról.

Frissítünk!

A másik párharcból a svéd szövetség néhány órával később jelentette be, hogy a lengyelekhez hasonlóan ők sem hajlandóak pályára lépni az oroszokkal szemben.

Olvasói sztorik