NB II

Nem ígérnek gólzáporos meccset

Huszák Tamás elmondta, a nagyon komoly versenyhelyzetnek köszönhetőek a csapat eddigi sikerei.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Zsinórban három sikerrel kezdte az NB II-es szezont a Nyíregyháza (az Ajka ellen 3-0, a Dunaújváros ellen 4-0, és az emberhátrányban játszott, békéscsabai 3-2). A szabolcsi csapat a Magyar Kupában is magabiztosan menetel, két körön van eddig túl, viszont a legutóbbi, szerdai Ligakupa-mérkőzésén becsúszott az első vereség a Debrecen ellen.

Huszák Tamás a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, a Loki-meccs után elemezték a hibáikat, azonban nincs idejük búslakodni, hiszen szombaton már egy újabb nehéz találkozó vár a Spartacusra.

– Remek rajtot vettek. A Vasas ellen is folytatódhat a bajnoki sikersorozatuk?
– Úgy gondolom, minden meccs más, így a Vasas elleni is teljesen más lesz, mint az előző mérkőzéseink – magyarázta Huszák Tamás. – Való igaz, nem vettünk rossz rajtot, de azért néha szerencsénk is volt az előző fordulókban, amire persze rá is szolgáltunk a játékunkkal. Nehéz meccsre számítok a Vasas ellen, de szeretnénk folytatni a győzelmi sorozatunkat. Nem kezdte jól a szezont az ellenfél, de ez nem téveszt meg bennünket, jó erőből álló együttest látunk vendégül. Bízom benne, hogy minél több szurkoló fog kijönni szombaton.

– Eddig gólzáporos sikereknek örülhettek a szurkolóik, most is sokgólos meccsre lehet kilátás?
– Azt nem tudjuk garantálni, hogy most is gólzáport láthatnak, de mindent meg fogunk tenni a sikerért. Akkor sem lennék csalódott, ha egy góllal nyerjük meg a meccset, de persze az nekünk is nagyobb örömet okoz, ha gólokkal sikerül legyőznünk a riválisunkat.

– Hét közben viszont gólokkal, három-nullra kaptak ki a Debrecentől a Ligakupában. Foglalkoztatja önöket ez a vereség?
– Az a helyzet, hogy sorban jönnek a bajnoki, Ligakupa- és Magyar Kupa-meccsek. Nincs időnk nyalogatni a sebeinket, gyorsan tovább kell lépnünk, és a következő feladatra kell koncentrálnunk. Természetesen a találkozó után átbeszéltük a hibáinkat, de a csütörtöki edzéstől kezdve már csak a szombati mérkőzésre koncentrálunk. A Ligakupa-találkozó is tétmeccs volt, nem vettük félvállról. Így sikerült, tovább kell lépnünk rajta.

– Nyáron érkezett Nyíregyházára, de az elmúlt két fordulóban már kezdőként kapott helyet. Nehéz volt bekerülni a csapatba?
– Hozzá kell tenni, hogy sok új játékos érkezett a nyáron Nyíregyházára. Viszont én és Szilágyi Péter is később csatlakoztunk a kerethez, így volt némi hátrányunk a többiekkel szemben. A vezetőedzővel sokat beszélgettünk, ismertük már egymást, amikor idekerültünk, és a társak sem voltak idegenek, így nem volt gond a beilleszkedéssel. Az edzéseken és a meccseken is mindenki száz százalékot nyújt, így valóban nehéz dolga van annak, aki be akarja verekedni magát a kezdőcsapatba. Ez viszont láthatóan jót tesz az együttesnek, az eredmények is ezt igazolják.

– A remek rajt után akkor mondhatjuk, hogy máris összeállt a Nyíregyháza?
– Van azért még munka, sosem szabad megállni. Lehet még javítani az összeszokottságunkon, de úgy tűnik, hogy egy nagyon jó közösség alakult ki Nyíregyházán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik