Magyar foci

A Fradi tovább bukdácsol, ezúttal az MTK és a VAR tolt ki a zöldekkel

Idén eddig négy bajnoki mérkőzést játszott a Ferencváros – a Puskástól és a Pakstól kikapott, az Újpestet és a Zalaegerszeget legyőzte – így szombat este Sztanyiszlav Csercseszov edző tanítványai a Hidegkúti stadionban arra tettek kísérletet, hogy elmozduljanak végre az ő szintjükön erősen haloványnak mondható ötven százalékos teljesítményről.

Kapcsolódó
„Hatpontos" meccset nyert Gyirmóton a ZTE
Az eredmény nem tükrözte a két csapat közti különbséget. A vendégek minden téren felülmúlták a hazaiakat, veszélyesebben futballoztak, minden mutató az egyértelmű fölényüket, megérdemelt győzelmüket bizonyítja.

Nos, bár a pálya olykor erősen felborult, 60 vs 40 százalékos labdabirtoklás, 18 vs 5 kapuralövés (8 és 2 kaput eltaláló), és több óriási helyzet mellett – a 69. percben kétszer blokkoltak a hazai védők, kétszer Mijatovic védett, egyik alkalommal óriási bravúrral – mégis csak egy sovány  Zachariassen lesgólra futotta a 79. percben az erejükből.

Így a Fradi 42 pontot szerzett az eddigi 21 forduló alatt, és ha a Puskás Akadémia vasárnap délután legyőzi a Debrecent, amire azért látszik némi esély, a fővárosi zöld-fehérek újra leszorulnak a tabella éléről.

Kapcsolódó
Flúgos futam Kisvárdán
A Paks 2-0-ás hazai vezetésről megfordította a találkozót, Ádám Martin büntetőt hibázott, gólpasszt adott, végül mégis csak döntetlent játszott Kisvárdán.

Az MTK sem sokat ér e bravúrral, 20 szerzett pontjával 11., kieső helyen maradt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik