NB II

Nagyszerű próbatétel előtt állnak

B. Tóth Balázs szerint jó erőfelmérő lesz az immár élvonalbeli Mezőkövesd elleni kupameccs.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az előző szezonban kétszer is megmérkőzött egymással a Szolnoki MÁV FC és a Mezőkövesd-Zsóry a másodosztály Keleti-csoportjában, s mindkétszer a borsodiak győztek. Mivel a Mezőkövesd a szezon végén aranyérmet ünnepelhetett, és feljutott az élvonalba, bajnoki meccsen a mostani idényben biztosan nem találkozik ez a két együttes, de a Magyar Kupában, ráadásul már az országos főtábla legelső fordulójában összehozta őket a sors.

B. Tóth Balázs, a szolnokiak csapatkapitánya a Rangadó.hu érdeklődésére a szerda esti mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, a szakmai stáb megfelelően felkészítette őket az összecsapásra, ezért egyértelműen a győzelem a céljuk hazai pályán.

– Mit vár saját csapatától, illetve az ellenféltől az idei első kupameccsen?
– Átszervezték a másodosztályt, ami így nyilvánvalóan erősebb lesz, mint a tavalyi bajnokság, hiszen a legerősebb nyolc csapat került be keletről és nyugatról is – vélekedett B. Tóth Balázs. – Tavaly a Mezőkövesd megnyerte a Keleti-csoportot, de tavasszal csak egy ponttal gyűjtött többet, mint mi. Erősödtek a nyári szünetben, de mi is erősödtünk néhány játékossal. Jó erőfelmérő lesz számukra ez a meccs, amelyet hazai pályán, remek talajon, egy szép stadionban, villanyvilágítás mellett, egy jó ellenféllel szemben játszhatunk. Nagyszerű próbatételnek ígérkezik a bajnoki rajt előtt.

– Más csapatra számítanak ahhoz képest, mint amilyen az előző idényben volt a Mezőkövesd?
– Ahogy figyeltem, néhány játékossal kiegészültek, de alapvetően megtartották a keretük nagy részét. Véber Györgynek minden csapatára jellemző, hogy passzolós futballt próbál játszani. A szakmai stábunk megfelelően felkészített minket a feladatra, mi is erősítettünk, ezért egyértelműen a továbbjutás a célunk. Kaphattunk volna könnyebb ellenfelet is, de nem tart leküzdhetetlen feladatnak a Mezőkövesd búcsúztatását.

– Érzése szerint hogy sikerült a felkészülésük?
– Az edzőmeccseinket a közelmúltban megnyertük, ez jó előjel, bár természetesen más egy felkészülési mérkőzés, és más egy tétmeccs. Voltak távozóink, de nagyon jó, hogy együtt tartották a tavaszi sikercsapat jelentős részért. Ismerjük egymást, összeszokott játékstílusunk van. Az újaknak kell egy kis idő a beilleszkedéshez, de úgy érzem, készen állunk a kupameccsre, és a bajnoki rajtra.

– Milyen célkitűzések fogalmazódtak meg a szezonrajt előtt?
– Egyelőre nem lehet tökéletesen felmérni az új bajnokság erőviszonyait. A nyugati csoportból érkező csapatokat is ismerik a szakmabeliek, de a két országrész klubjai nem játszottak egymás ellen mostanság. Az idei tavaszra építve komoly célokat tűztünk ki magunk elé, ami sokkal jobb, mint a langyos vízben a felelősséget átdobni másra. Ez számszerűen azt jelenti, hogy az elsőtől az ötödik helyig szeretnénk végezni valahol. Az első hely talán irreálisnak tűnhet, de itt minden meccs rangadó lesz, sok jó csapattal. Jó kezdeményezés az MLSZ részéről az egycsoportos NB II kialakítása, most már tényleg el lehet mondani, hogy professzionális az első- és a másodosztály is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik