NB II

A hiúságnál fontosabb a munka

Vayer Gábor arra számít, hogy főszerepet kell vállalnia a feljutást megcélzó ZTE csapatánál.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mostanság felgyorsultak az események Vayer Gábor körül. A 36 éves csatár korábban a Győri ETO és a Videoton együttesét erősítette, de megfordult Portugáliában, Cipruson és Lengyelországban is, majd 2010-ben visszatért szülővárosa csapatába, Paksra. Úgy tűnt, onnan vonul majd vissza, de a közelmúltban nagy meglepetésre közölték vele, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a játékára.

A 236 NB I-es meccsen 54 gólt szerző támadó nem sokáig volt csapat nélkül, hiszen több ajánlat közül az NB II-es Zalaegerszeg invitálását fogadta el. Szerződtetését kedd este jelentették be, szerdán már részt vett az első edzésén, délben pedig buszra szállt, és új csapattársaival együtt elindult a négynapos ausztriai edzőtáborba, St. Ullrich am Pillerse-be.

A Rangadó.hu érdeklődésére Vayer Gábor úgy fogalmazott: számára az a legfontosabb, hogy komoly kihívás és cél van a klubnál, mégpedig az élvonalba való feljutás.

– Ez volt az egyetlen lehetősége, vagy nehéz döntés volt a választás?
– Nem volt nehéz, de nem azért, mert csak ez az egy megkeresésem volt, inkább azért, mert régebb óta van ismeretségem a klubnál – mesélte Vayer Gábor. – A ZTE volt az a klub, amely leginkább komolynak mutatkozott a leigazolásommal kapcsolatban, és szerencsére az álláspontok is egy óra alatt összetalálkoztak. Annak ellenére, hogy nem első osztályú a csapat, a körülmények első osztályúak, gondolok itt a szurkolókra vagy a stadionra. Ez egy klub presztízsét emeli, és egy játékos számára vonzó.

– Nem is zavarja, hogy nem az élvonalról van szó?
– A hiúságnál sokkal fontosabb, hogy a munkát, amit elvárnak tőlem, teljesíteni tudjam. Itt kihívás és komoly cél van, és úgy gondolom, ennél nincs fontosabb.

– Pakson az elmúlt szezonban csereként számítottak önre, Zalaegerszegen viszont minden bizonnyal alapember lesz…
– Természetesen ez is kihívást jelent számomra, hiszen mindenképp arra számítok, hogy főszerepet kell vállalnom. Itt nem a középszerűségre törekszenek, hanem a feljutás kiharcolására. Nagyon szép lenne, ha ezt sikerülne teljesíteni.

A ZTE edzőtáborozó keretének tagjai:

Játékosok: Jahics, Czirjék (kapusok), Vayer, Nánási, Simonfalvi, Kovács G., Hajdu N., Szegleti, Máté I P., Frizoni, Grbics, Babati, Vágó L., Bíró, Bogunovics, D. Pavicsevics, Tóth, Kocsis.

Nagy Zoltán a keddi edzésen agyrázkódást szenvedett, így nem utazott a csapattal.

A stáb tagjai: Simon Antal, Dzurják József, Horváth Győző, Boronyák Róbert, Molnár László, Tóth Krisztián (csapatvezető).

Olvasói sztorik