Magyar foci

Megállíthatatlanul száguld, már az élen áll a Puskás Akadémia

Mónus Márton / MTI
Mónus Márton / MTI
A Ferencváros és a Fehérvár után harmadik tavaszi mérkőzését is megnyerte a Puskás Akadémia, amely 2-1-re nyert a Mezőkövesd vendégeként és immáron hét forduló óta nem kapott ki az NB I-ben.

Az MTI tudósítása szerint veszélyesebben kezdett és az első félidőben végig támadóbb felfogásban, hatékonyabban és eredményesebben is futballozott a vendégegyüttes. A felcsútiak negyedóra elteltével a vezetést is megszerezték Baluta révén, a hazaiak pedig a szünetig helyzetet sem tudtak kialakítani a rivális kapuja előtt.

Kapcsolódó
Mélységesen elítéli a Fehérvár a szurkolók erőszakos cselekedetét
Megdöbbentő és elfogadhatatlan az a helyzet, szurkolók egyes csoportjai idéztek elő.

Fordulás után megélénkült a játék, gólszerzési lehetőség mindkét együttes előtt adódott, majd előbb a Puskás Akadémia növelte az előnyét a duplázó Baluta második találatával, négy perccel később pedig egy védelmi hibát kihasználva összejött a szépítés a Mezőkövesdnek.

Kapcsolódó
A Paks idegenben verte bucira a Fradit
Ilyen sima vereséget emberemlékezet óta nem szenvedett otthon az FTC.

A folytatásban lendületes maradt a játék, a hazaiak az egyenlítésért, míg a vendégek a győzelem bebiztosításáért próbáltak újabb gólt szerezni, ám egyik csapat sem járt sikerrel. A Puskás Akadémia először nyert tétmérkőzést Mezőkövesden.

Miután a Ferencváros 3-0-ra kikapott a Pakstól, a felcsútiak átvették a vezetést a bajnokságban.

NB I, 19. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC – Puskás Akadémia FC 1-2 (0-1)
Mezőkövesd, 600 néző
v: Berke
Mezőkövesd: Tordai – Farkas, Pillár, Lukic, Granecny (Qaka, a szünetben) – Cseke (Besirovic, 49.), Kocsis G. – Babati (Kis, 75.), Cseri, Nagy Dá. – Jurina
Puskás Akadémia: Markek – Spandler, Nunes, Corbu, Szolnoki – Favorov, Baluta (Urblik, 87.) – Van Nieff, Slagveer (Skribek, 80.), Plsek (Puljic, 60.) – Nagy Zs. (Gera D., 80.)
gól: Jurina (68.), illetve Baluta (15., 64.)
sárga lap: Cseri (71.), illetve Szolnoki (3.), Slagveer (37.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik