Magyar foci

Egykori gólkirállyal erősített a DVTK

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Diósgyőrben folytatja pályafutását Eppel Márton nyolcszoros válogatott támadó, a 2016-2017-es szezon gólkirálya, erről az NB II listavezetőjének hivatalos honlapja számolt be.

Kapcsolódó
Sztanyiszlav Csercseszov: Demokratikus diktátor vagyok
A Fradi edzője a kemény munkában hisz, de bosszantja, amiért angolul kell tanulnia.

Benczés Miklós kitartóan hívott, és azt mutatta a DVTK, hogy mindenképpen szeretne a csapatban látni, ami fontos számomra. A felvázolt tervek egy ambiciózus klub képét festették elém, amit alátámaszt a bajnoki tabella első helye is” – nyilatkozta a jelenleg betegséggel bajlódó Eppel.

Egyértelmű célunk a feljutás. Jó játékkal és gólokkal szeretnék hozzájárulni a sikerhez.

A sportigazgató Benczés Miklós már előretekintett, azt mondta, a csatár ősszel, az NB I.-ben is hasznos tagja lehet a DVTK-nak.

Kapcsolódó
„Majd úgy megy haza Romániába, hogy megtanulja, Magyarországon nem az van, amit a játékosok akarnak” - bekeményített a Kisvárda sportigazgatója
Révész Attila azt is elárulta, egyik játékosa szívizomgyulladással volt kórházban a koronavírus miatt.

„Egy komplex játékos csatlakozik a kerethez, aki a 16-oson belül bárhonnan rendkívül veszélyes a kapura, de az összjátékban is hatékony, valamint a labda megszerzéséért vívott harcban is kihasználja a testi erejét. Karrierje folyamatosan felfelé ívelt, szép sikereket ért el a Honvédban és sorra kapta a meghívót a válogatottba is, ám a legutóbbi időben megtört a pályafutása.

Lehetőséget biztosítunk neki, hogy újabb lendületet vegyen, cserében azt várjuk, hogy segítse feljutáshoz a DVTK-t. Bízom benne, hogy kölcsönösen előnyös lesz ez a kapcsolat

– mondta.

A 30 éves csatár az MTK-ban nevelkedett, de játszott Pakson, majd Kispesten robbant be, ahol gólkirályként elévülhetetlen érdemeket szerzett a Honvéd bajnoki címében. Légiósként megfordult Angliában, Hollandiában, Kazahsztánban és Belgiumban is, a válogatottban nyolc alkalommal lépett pályára.

Olvasói sztorik