NB II

Nem tudtak együttműködni

Lógó Zsoltnak civil élete, munkahelyi elfoglaltsága miatt négy és fél év után távoznia kell a BLSE-től.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Négy és fél éve játszik a Bajai LSE csapatában Lógó Zsolt. A Dunaújváros és a Paks egykori középpályása idén lesz 23 éves, ezért gondolnia kell a sportpályafutása utáni időszakra is. Mivel a főiskolai végzettségének megfelelően helyezkedett el, és pénzügyi tanácsadóként dolgozik, csak négy edzésen és a hétvégi mérkőzésen tudna részt venni, de ez Goretich Krisztián vezetőedző szerint nem elég. Az NB II Nyugati-csoportjának utolsó helyén telelő csapat így elvesztette egyik legrutinosabb emberét. A Rangadó.hu érdeklődésére Lógó Zsolt elárulta, hogy a futballt biztosan nem hagyja abba, de a későbbiekben nem lesz belőle edző.

– Mi áll a távozása hátterében?
– Sajnos nem tudunk együttműködni az edzővel. Ő keményebb feltételeket szabott, mint amit én vállalni tudok, ezért úgy döntöttünk, hogy elválnak az útjaink – mesélte Lógó Zsolt. – Maximum heti négy edzésen, plusz a meccsen tudtam volna részt venni, de ez a folyamat már tavaly nyáron elkezdődött. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, hiszen Baján már itthon vagyok, egy remek közegben, amelyet nagyon megszerettem. A játékot persze nem hagyom abba, folytatom, de hogy hol, azt még nem tudom.

– A bajai négy és fél év emlékei közül melyek a legkedvesebbek?
– A legelső momentum, amikor épphogy bennmaradta a csapat az NB III-ban, amikor idekerültem, de a következő őszt már az első helyen zártuk. Az egy nagyon jó, bajai kötődésű társaság volt, fel is tudtunk jutni, de visszaestünk, aztán azonnal visszajutottunk a másodosztályba. Abban a két évben, amikor Bognár György volt az edzőnk, ismét jó közösség és jó hangulat alakult ki. Bár fél évet ki kellett hagynom sérülés miatt, a futball és a társaság szempontjából is szívesen gondolok vissza arra az időszakra.

– Nem tervezi, hogy később is a labdarúgás közelében marad, mondjuk edzőként vagy vezetőként?
– Ilyenben nem gondolkodtam. A főiskolán gazdálkodás szakon végeztem, és bár elvégezhettem volna az edzői képzést, de igazándiból soha nem vonzott.

Olvasói sztorik