NB II

Legyen vége a pechszériának!

Bekerült az NB II-es nyugati válogatottba Lázár Patrik, a Gyirmót helyi kötődésű fiatalja.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Tavaly és idén sem lehet teljes a Gyirmót fiatal középpályásának öröme. A 22 éves Lázár Patrik már egy évvel ezelőtt is rendszeresen kezdőként lépett pályára klubjában, sőt az első gólját is megszerezte a felnőtt mezőnyben. Szerepelhetett volna az U21-válogatottban is, de egy sérülés keresztülhúzta a számításait, aztán az NB II-es Kelet–Nyugat gálameccset is ki kellett hagynia, betegség miatt. A jelenlegi idényben, Csank János irányítása alatt is kihagyhatatlan tagja a kezdő-tizenegynek, úgy tűnik, immár a legjobb másodosztályú fiatalok pénteki összecsapásán is részt vehet, a Rangadó.hu érdeklődésére mégis azt mondta, bizonyos szempontból csalódás volt az elmúlt félév, hiszen a Gyirmót tizenhárom-pontos hátrányban van a listavezetőhöz képest.

– Hogyan fogadta az NB II-es válogatottság hírét?
– Örültem a meghívásnak, mert már tavaly is mehettem volna a gálameccsre, de betegség miatt le kellett mondanom. Szerda délután még van egy Ligakupa-mérkőzésünk, remélem, ezúttal nem jön közbe semmi. Jó játék a célom pénteken, és reméljük, sikerül bekerülnöm a januári NB II-es válogatottba is – magyarázta Lázár Patrik.

– Klubcsapata egyik legfiatalabb játékosaként milyen érzés ilyen rutinos társak között futballozni?
– Jó, mert sokat lehet tanulni az edzéseken és a pályán kívül is a tapasztalt játékosoktól. Ilyen csapatban játszani tényleg komoly elismerés. Egyébként Hajba Tamás még nálam is fiatalabb. Szerencsére megkaptam a bizalmat a mestertől, és úgy érzem, jól is ment a játék, sikerült élnem a lehetőséggel. Kár, hogy csak az őszi szezon végére jöttem bele a góllövésbe, de remélem, tavasszal ott folytatom, ahol most abbahagytam.

– A csapat szereplése nem mindig volt örömteli…
– Sajnos nem. Nem szoktam erre hivatkozni, de több esetben is rendkívül balszerencsések voltunk. Nekünk legtöbbször kifelé pattant az, ami az ellenfeleinknek befelé. Egyértelmű, hogy ellenünk mindenki visszább áll, és szigorúbban védekezik. Ajkán például a hazaiaknak három kapura lövésük volt, de abból két gólt szereztek. Nekünk több helyzetünk volt, de azok kihasználása megint gondot okozott. Csalódás volt ez a félév, ráadásul a Puskás FC kiválóan teljesített, és veretlenül vezeti a tabellát.

Előrehozott meccs

A Gyirmót a Haladás csapatát fogadja a Ligakupa A-csoportjának hatodik, utolsó fordulójában. A csoportokból az első helyezettek mellett a három legjobb második jut tovább, tehát ez a találkozó már tétnélküli. A meccset a jövő héten játszották volna, de előrehozták szerdára. Mivel az OTP Bank Liga 17. fordulójában, szombaton a listavezető a Győri ETO FC együttesét fogadják a szombathelyiek, ezúttal az NB II-ben játszókra épül a Ligakupában szerepelő vendégcsapat. Kenesei Krisztián azonban nem lesz ott a pályán, mert sérült.

Olvasói sztorik