Magyar foci

Eldőlt: Huszti távozik a Debrecen kispadjáról

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Az elmúlt napokban folyamatosan témát adott a sajtónak, hogy mi lesz Huszti Szabolcs sorsa, hiszen a Debrecen 10 forduló után 9 pontjával csak a 10. helyen áll az NB I-ben.

A vezetőség helyzetértékelést kért a szakmai stábtól, majd az igazgatótanács elnöke, Szabó Péter nyomatékosította, hogy szavak helyek tettekre van szükség.

Kapcsolódó
A DVSC elnöke az NB I-es küszködésről: Nem lehet a végtelenségig várni
Nem egymásra akarnak mutogatni a Debrecennél, közös probléma, hogy nem szerepel jól a csapat. Látványos javulást vár a vezetőség.

A csapat megnyugtathatta volna a kedélyeket, ha nyer a Magyar Kupában, és Németh Krisztián góljával a Debrecen vezetett is az NB II-es Kecskemét otthonában, de a hazai csapat a 90+3. percben egyenlített, majd a hosszabbításban kiharcolta a továbbjutást.

A Csakfoci úgy tudja, a kiesés után Huszti Szabolcs felajánlotta a lemondását, és a vezetőség dönt arról, kap-e még esélyt, vagy mással képzelik el a folytatást.

A vezetőség végül úgy döntött, elfogadja Huszti lemondását, és hozzá hasonlóan Toldi Gábor is távozik a klubtól.

„A klublicenc-szabályzat szerint a klubnak maximum 60 napja van pro licenccel rendelkező edzőt találni, a DVSC természetesen hosszú távú, szakmailag megalapozott megoldásban gondolkodik.

Amíg az új vezetőedzőt nem választja ki a klubvezetés, Jeremiás Gergő, mint megbízott edző és Dombi Tibor, mint pályaedző látja el ezt a feladatot, a csapat korábbi sikertrénere, Herczeg András pedig szakmai tanácsadóként segíti majd a munkájukat

– olvasható a klub honlapján. Az MTK ellen hétvégi bajnokira is ez a stáb készíti már fel a csapatot.

Olvasói sztorik