Már a 24. percben 3-1-re vezetett a Budapest Honvéd a Gyirmót otthonában, és végül 4-2-es győzelmet aratott az NB I 7. fordulójában.
„Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, a második félidei teljesítmény viszont más lapra tartozik. Egy kicsit kinyíltunk, mert mindenki ment előre, akartunk újabb gólokat szerezni, ami veszélyes volt, mert a Gyirmótot egy jól felkészített, jól összerakott csapatnak tartom.
Ne felejtsük el, hogy sem a Fehérvár, sem az MTK nem tudott nyerni korábban a Gyirmót otthonában, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok. A győzelemmel el tudtunk lépni a katicától, amelynek hét pontja van, a következő cél a Túró Rudi, amelynek számtalan pontja van
– nyilatkozta Horváth Ferenc, a Honvéd edzője a meccs után.
A kispestieknek hét meccs után tíz pontjuk van, míg a Gyirmót három pontjával sereghajtó.