Magyar foci

Nyomoz a rendőrség a botrányos magyar-angol miatt

ATTILA KISBENEDEK / AFP
ATTILA KISBENEDEK / AFP

A Telex azt írja, hogy nyomozást indított a rendőrség a magyar-angol világbajnoki selejtező kapcsán „rendbontás elkövetésének gyanúja” miatt. A vendégek 4-0-s győzelmével véget ért találkozón a nézők egy csoportja sörös poharakat, majd az egyik gól után valaki fénygránátot dobott be a pályára. Voltak rasszista megnyilvánulások is, a FIFA pedig két zárt kapus mérkőzéssel – az egyiket felfüggesztve –, valamint 65 millió forintos pénzbírsággal sújtotta az MLSZ-t.

Kapcsolódó
Zárt kapus büntetést kapott a magyar válogatott az angolok elleni vb-selejtező miatt
A magyar szurkolók viselkedése miatt döntött úgy a FIFA, hogy megbünteti a szövetséget.

A Telex kérdésére a magyar szövetség megerősítette, hogy beazonosították a balhés szurkolókat, feljelentést is tettek, de hogy hány emberről van szó, azt nem közölték. Ahogyan a rendőrség sem.

Kapcsolódó
Az MLSZ reagált a FIFA zárt kapus büntetésére
Az angolok elleni mérkőzés nagy változást hozhat a mérkőzések belélptetésében.

A nyári Európa-bajnokságon az UEFA büntette két zárt kapus mérkőzéssel – az egyik szintén felfüggesztve – a magyar válogatottat.

Olvasói sztorik