Magyar foci

Myrto Uzuni a hat góljáról: Még soha nem voltam ilyen jó formában

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Myrto Uzuni, a Ferencváros támadója hat gólt is szerzett a Hatvan elleni MOL Magyar Kupa-mérkőzésen, erre a klubnál a legendás Albert Flórián óta senki sem volt képes tétmeccsen. Az albán támadó rövid idő alatt jó benyomást tett a zöld-fehérekre, első idényét 15 találattal fejezte be és a drukkerek a csapat legjobbjának választották.

Ha azt mondom, hogy valaki tizennégy találkozón tizenegy gólt rúgott és öt gólpasszt adott, hogyan értékelné a teljesítményt?

Mármint rám gondol? Úgy érzem még soha nem voltam ilyen jó formában, mint most. Rengeteg munkám van benne, ráadásul korábban sosem lőttem még hatot egy meccs alatt. Legutóbbi a válogatottban is betaláltam, úgyhogy most nagyon jó erőben érzem magam.

Ezen a mérkőzésen csatárt játszott, de korábban főleg a széleken kapott szerepet, néha pedig a center mögött. Melyik poszt a kedvence?

Bal szélső támadó, de azt szoktam mondani, hogy szélső és csatár vagyok. Bárhol szívesen játszom, ha az edző bizalmat szavaz, baloldalt, jobboldalt, vagy csatárként is.

A hatvani csapat egészen a 34. percig nem kapott gólt, utána viszont kétszer is betalált. A félidőben Peter Stöger vezetőedző ennek ellenére sem volt elégedett.

Emlékszem az arcára. Nem tűnt boldognak.

Nem játszottunk elég jól az első félidőben. Az első húsz percben nem adtunk bele száz százalékot, akkor éreztük, hogy valamin változtatnunk kell. Miután két gólt rúgtam, egy kicsit könnyebb lett a mérkőzés, az ellenfél is jobban kinyílt.

Kapcsolódó
Uzuni hat gólt szerzett a Magyar Kupa-mérkőzésen
A Ferencváros kiütéses győzelmet aratott Hatvanban.

A nemzetközi mérkőzéseken sokkal többet kell védekeznie a Fradinak, mint itthon, ahol inkább az ellenfelek húzódnak vissza. Nehéz az átállás?

A Ferencváros ellen a bajnokságban mindenki védekezik, de ahogy sikerül megszerezni az első találatot, az ellenfél is jobban kitámad és így több terület nyílik a támadásainkhoz. Csak addig ennyire defenzívek az ellenfelek, amíg egyenlő az állás. Ilyenkor természetesen előttem is több a terület, több lehetőség adódik.

MTI/EPA/Valdrin Xhemaj

A kupában hat gólt rúgott, a Bajnokok Ligája selejtezőiben pedig négyet. Felpörgeti, ha egy kicsit nagyobb a tét, mint három pont?

Teljesen mindegy, hogy a Bayer Leverkusen, a Hatvan, vagy akárki más az ellenfél.

Mindig kizárólag arra az egy meccsre összpontosítok, amelyiken éppen játszom, mindig a maximumot akarom nyújtani. Nincs szükségem extra motivációra, vagy speciális készülésre sem kupameccseken, sem bajnokikon, mert ugyanúgy állok hozzá mindegyik találkozóhoz.

Szokta számolni a gólokat, vagy nem aggódik miattuk?

Minden gól a kemény munkának köszönhető. Ezért dolgozom teljes erőbedobással az edzéseken és amíg ez így van, addig a gólok is jönnek. Természetesen szeretnék minél többször betalálni és minél több gólpasszt adni.

Az előző idényt tizenöt góllal és hat gólpasszal zárta. Mennyivel lenne boldog mostani szezon végén?

A legfontosabb az, hogy a csapat minél jobban szerepeljen és sikeresek legyünk. Ott a bajnokság, az Európa Liga és a Magyar Kupa is. Minél több gólt szeretnék szerezni, mindegyik meccsen úgy lépek pályára, hogy gólt akarok lőni, de az a fő, hogy közösen érjünk el sikereket.

Olvasói sztorik