Élő Magyar foci

Nem állt hadilábon a szerencsével, kétgólos előnyben a Fradi

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Egy hazaadásból született öngóllal és egy büntetőből szerzett találattal 2-0-ra győzött a Ferencváros labdarúgócsapata a Slavia Praha ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójának első mérkőzésén

Nagy lendülettel kezdett a Slavia, azonnal letámadta a zöld-fehéreket, akik alig tudtak támadást építeni.

Kapcsolódó
Túl magabiztos a Basel, ez plusz motivációt jelent az Újpestnek
A svájciak edzője nyíltsisakos, intenzív mérkőzésre számít.

Az első félidő nagy részében az volt a kérdés, hogy ez az iram mennyire tartható, és mikor hibázik a Fradi. Aztán a szerencse a magyar bajnok segítségére sietett, a 44. percben egy előrevágott labdára Taras Kacharaba bevetődve szerelt, de hazaadott labdája megpattant Ondrej Kolar kapus előtt, aki így nem tudta lekezelni – öngól (1-0).

Nem tudni, milyen hangulat uralkodott a csehek öltözőjében, de nem is derült ki, min akart változtatni a szakvezetés, ugyanis Myrto Uzuni büntetőt harcolt ki, Ihor Haratin pedig magabiztos volt (2-0).

Közvetlenül ezután Tokmac került óriási ziccerbe, de lábon lőtte a Slavia kapusát.

A csehek képtelenek voltak újítani, bár a 77. percben egy lövés Eldar Civic válláról a kapufára pattant, igazi helyzetet nem tudtak kialakítani.

A visszavágót jövő kedden rendezik a cseh fővárosban. A továbbjutóra a román CFR Cluj vagy a svájci Young Boys vár a BL-selejtező utolsó, negyedik körében.

A párharc vesztese átkerül az Európa-liga selejtezőjébe, ahol a negyedik, utolsó fordulóban a horvát Dinamo Zagreb és a lengyel Legia Warszawa párharcának vesztesével mérkőzik

BL-selejtező, 3. forduló, első mérkőzés

Ferencváros – Slavia Praha 2-0 (1-0)
Budapest, Groupama Aréna
v.: Jesús Gil Manzano (spanyol)
FTC: Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic (Botka, 85.) – Laidouni, Haratin – Tokmac (Kovacevic, 92.), Zachariassen (Zubkov , 85.), Uzuni – R. Mmaee (Loncar, 75.)
Slavia: Kolár – Masopust (Schranz, 54.), Kacharaba, Zima, Dorley – Bah, Sevcik (Traoré, 25.), Holes (Lingr , 72.), Stanciu, Plavsic (Olayinka, 46.) – Kuchta (Musa, 54.)
gól: Kacharaba (öngól, 44.), Haratin (50., 11-esből)

 

További eredmények:
Dinamo Zagreb (horvát) – Legia Warszawa (lengyel) 1-1 (0-0)
Szpartak Moszkva (orosz) – Benfica (portugál) 0-2 (0-0)

Egy öngól és a kapufa is a Fradit segítette a Slavia ellen

Az első félidőben hatalmas nyomás alatt futballozott a Ferencváros, ám egy buta öngóllal saját magát törte meg és hozta nehéz helyzetbe a Slavia Praha a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójának első mérkőzésén. A második félidő elején Haratin büntetőből növelte az előnyt, a csehek csak egy kapufáig jutottak. Visszavágó egy hét múlva, 2-0-s előnyről.

Fradi-csere

Kovacevic is játéklehetőséghez jut, Tokmac jön le.

Mekkora szerencse!

Egy lövés Civic vállán úgy pattant meg, hogy a labda a jobb kapufáról vágódott ki.

Ez gyenge volt

Stanciu gyenge lövése méterekkel elkerülte a kaput.

Nagyot változott a világ

Hogy mit tesz egy(-két) gól, ez a meccs tökéletesen bebizonyította: az első félidőben félszegen futballozó Ferencváros magabiztos és támadó, az akkor dicsért Slavia pedig szinte nincs is a pályán.

Szétesett a Slavia

Tokmac kapott ajándéklabdát, abszolút ziccerben mehetett kapura, de Kolár nagyot védett.

2-0 Haratin

Haratin állt a labda mögé, és a jobb sarokba lőtte (2-0).

Félidő!

Nem a Fradi irányítja a mérkőzést, ami addig nem baj, amíg nem kap gólt.

De lehet, lőnie sem kell, jelen állás szerint ez is elég lenne a győzelemhez.

Szusszanjunk!

ÖNGÓL - vezet a Fradi

Te jó ég, öngól! Egy előre vágott indításra Kacharaba is rajtolt, megelőzte a Fradi támadóját, de estében hazaadott labdája átpattant Kolár kapus lábán.

Döbbenet!

Mekkora Fradi-ziccer!

Egy jobbról érkező labdát nem tudtak eltakatírani a Slavia védői, Uzuni lekészítette lövésre, Tokmac azonban 10 méterről borzasztóan találta el.

Kér vagy nem kér?

Laidouni másodszor vagy harmadszor esik úgy, hogy azonnal jelzi, ápolást kér… majd feláll és továbbkocog.

Olvasói sztorik