Nemzetközi foci bajnokok ligája

Válogatott játékost igazolhat a Fradi – sajtóhír

ANDER GILLENEA / AFP
ANDER GILLENEA / AFP

A magyar bajnok Ferencváros horvát lapok szerint közel áll ahhoz, hogy leigazolja a Rijeka bosnyák válogatott középpályását, Stjepan Loncart. A 24sata.hr értesülései szerint

a vételár 4-5 millió euró lehet, plusz bónuszok, bár az ulloi129.hu úgy tudja, ez az összeg túlzó, de nem feltétlen alaptalan a hír.

A 24 éves, 187 centiméter magas, ballábas középpályás 2018-ban érkezett a horvát Rijekához, ahol 113 mérkőzésen játszott, 12 gólja és 14 gólpassza volt. Hat mérkőzése volt az Európa Liga főtábláján is, ezeken egyszer talált a kapuba és kiosztott két asszisztot is. Az előző idényben 81 százalékos hatékonysággal passzolt és a párharcai felét nyerte meg.

A 24sata.hr azt is írja, már csak pár részletet kell tisztázni, mielőtt végbe mehet az üzlet.

Kapcsolódó
Szerhij Rebrov: Nem volt könnyű három bajnoki címet nyerni
Egy ukrán podcast vendége volt a Ferencváros korábbi edzője, ahol a magyarországi munkájáról is beszélt.

A Ferencváros zsinórban három megnyert bajnoki cím után új edzővel, Peter Stögerrel vágott neki a szezonnak, akivel a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulóján kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel lépett tovább a klub.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik