Nemzetközi foci

Dárdait felfalták volna a játékosai, ha elárulja a nagy titkot

ULI DECK / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
ULI DECK / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Rosszul is végződhetett volna a 2020-21-es szezon a Hertha számára, azonban a kieséstől fenyegetett német csapatot ismét megmentette Dárdai Pál. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy ő marad az edző, a hírek szerint az új ügyvezető igazgató, Fredi Bobic a héten jelenti be, kivel folytatja a berlini csapat a jövőben.

Kapcsolódó
Dárdai: Senki nem becsülte meg, amikor hatodik és hetedik lettem a Herthával
A csapatot az élvonalban tartó edző most szabadságra megy, és hetekre magára zárja a balatoni nyaraló ajtaját.

Mindez azért érdekes, mert a Hertha januárban azt közölte, hogy a magyar szakember szerződése 2022-ig szól. Dárdai azonban most elárulta, ez mindössze elterelő hadművelet volt.

Kapcsolódó
Megvan Joachim Löw utódja a német válogatottnál
Hansi Flick kedden délelőtt aláírta szerződését.

Már az is komoly gondot okozott számára, hogy egyáltalán elvállalja-e a feladatot.

„Olyan szép munkám volt utánpótlásedzőként, miközben amit a profiktól láttam, nagyon nem tetszett. A csapat ugyanazokat a hibákat követte el újra és újra. Nehéz volt döntenem” – idézte a szakember a Berliner Zeitung.

Végül igent mondott, de csakis a szezon végéig.

Mondtam, hogy rendben, megcsinálom. De nem megyek be az öltözőbe, és nem mondom azt a srácoknak, hogy csak három és fél hónapig vagyok itt. Felfaltak volna

– mesélte.

A pszichológiai trükk működött, a játékosok hittek benne, követték őt, és kiharcolták a bennmaradást. Dárdai szerint voltak rossz példák arra vonatkozóan, hogy egy klub bejelentette a szezonvégi edzőváltást, a csapat pedig teljesen leeresztett a végére. Ilyen volt a Borussia Mönchengladbach és az Eintracht Frankfurt esete is.

A döntéstől függetlenül a nyári menetrendje már megvan: irány a Balaton!

Három hétre bezárom az ajtót, függetlenül attól, hogy maradok a csapatnál vagy az U16-osokat edzem tovább. Abban az esetben, ha nem maradok vezetőedző, ez hat hétig is eltarthat

– mondta.

Olvasói sztorik