A Manchester United ugyan kikapott csütörtök este Rómában, de 8-5-ös összesítéssel így is döntőbe jutott az Európa Ligában. Ez lesz Ole Gunnar Solskjaer első fináléja az angol csapat élén.
A 3-2-re elveszített találkozó 57. percében Edin Dzeko talált be a manchesteriek kapujába, igaz ehhez egy kis szerencsére is szüksége volt. A bosnyák csatár viszont egyenlíteni tudott, ezzel pedig izgalmas rekordot tudhat magáénak.
Dzeko ezzel ugyanis az AS Roma összes európai kupa elődöntőjében betalált az elmúlt 30 évből.
Edin #Dzeko ha pur sempre segnato in tutte e quattro le semifinali europee giocate dalla Roma negli ultimi trent'anni #RomaManchesterUnited
— Giuseppe Pastore (@gippu1) May 6, 2021
Más kérdés, hogy a csapatnak ez sem volt elég sem 2021-ben, úgy 2018-ban sem volt elég a döntőhöz. Ekkor a Liverpool elleni párharcban 4-2-re és 5-2-re kapott ki a római csapat a Bajnokok Ligájában.