Nemzetközi foci

Haaland ügynöke előbb a Barcánál, majd a Realnál házalt

JORGE GUERRERO / AFP
JORGE GUERRERO / AFP

A Borussia Dortmundban játszó norvég válogatott labdarúgó, Erling Haaland édesapja, Alf Inge Haaland és menedzsere, Mino Raiola a délelőtti órákban Barcelonában, délután pedig már Madridban tárgyalt.

A katalán városban az FC Barcelona közelmúltban megválasztott elnöke, Joan Laporta két órán keresztül egyeztetett Haaland apjával és Raiolával.

Kapcsolódó
Megindulhat Haaland megszerzéséért a Barcelona-hadjárat
A dortmundi csatár állítólag csak akkor marad, ha csapata BL-helyen végez a Bundesligában.

A két férfi ezt követően különgéppel a spanyol fővárosba repült, ahol a José Ángel Sánchez klubigazgató által vezetett Real-küldöttség fogadta őket.

A nemzetközi sportsajtó egybehangzó információi szerint a téma mindkét megbeszélésen Haaland dortmundi helyzete, valamint (közel)jövője volt, továbbá az, hogy a támadót megszerezni kívánó sztárklubok közül a két neves spanyol csapat milyen ajánlattal képes előrukkolni.

Michael Zorc dortmundi sportigazgató kifejtette: Haalandot szerződés köti hozzájuk, és ezzel kapcsolatban nagyon nyugodt. A 20 éves Haaland a 2019-2020-as idény közepén váltott klubot, és hagyta el az RB Salzburgot a Dortmund kedvéért.

A németeknél azóta 49 tétmérkőzésen 49 gólt szerzett, a most zajló szezonban 31/33 a mérlege.

Dortmundi szerződése 2024 nyaráig él, de a nemzetközi sajtó úgy tudja, hogy 2022 nyarán fix 75 millió euróért (27,1 milliárd forintért) kivásárolható. Ezt az információt a német klub eddig még nem erősítette meg, ugyanakkor a Dortmund másfél éve egy hasonló kivásárlási záradéknak köszönhetően 20 millió euróért szerezte meg a már akkor is sokkal értékesebbnek tartott norvég futballistát.

Az elkövetkezendő évtized, a Cristiano Ronaldo és Lionel Messi utáni időszak egyik szupersztárjának tartott Haaland értékét a transfermarkt.de oldal jelenleg 110 millió euróra taksálja.

Kapcsolódó
Messi és Ronaldo nyugodtan visszavonulhat, van, aki helyettük is szórja a gólokat
Erling Haaland ötévesen még helyből távolugrásban döntött világrekordot, húszévesen pedig olyan számokat produkál a BL-ben, amire előtte senki nem volt képes. Tudatos, telhetetlen és nem ismeri a félelmet a pályán.

A Mundo Deportivo nevű spanyol lap azt írja, hogy Haaland apja és ügynöke pénteken Angliában folytatják a turnézást, mivel a Premier League-klubok is érdeklődnek a 20 éves csatár iránt.

Olvasói sztorik